Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MSZMP országos értekezlete Belpolitika - Az MSZMP országos értekezlete
3 cm kifutó

Belpolitika - Az MSZMP országos értekezlete

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. május 20. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) főtitkára beszédet mond a párt országos értekezletén az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Az elnökség mögött "A párt vezetésével, a demokrácia és a reformok útján a szocializmusért" felirat olvasható. Az elnökség első sorában ülnek a MSZMP Politikai Bizottságának tagjai: Aczél György (b2), Berecz János (j), Csehák Judit (b5), Gáspár Sándor (j2), Grósz Károly (b3), Havasi Ferenc (j3), Lázár György (j5, takarva), Németh Károly (j4), Óvári Miklós (b). MTI Fotó: Kovács Attila
Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egy kommunista politikai párt volt Magyarországon, amely szovjet támogatással és felügyelettel kizárólagosan gyakorolta a hatalmat (állampárt) 1956 novembere és 1989 októbere között. A magyarországi rendszerváltás során megszűnt, pontosabban két részre szakadt; a keményvonalasok megalakították a Munkáspártot, míg az új rendszerhez alkalmazkodni kívánók a Magyar Szocialista Pártot (mindkettő jogutód).

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-901520
Fájlnév: F__TT19880520007.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kádár János, Havasi Ferenc, Óvári Miklós, Grósz Károly, Berecz János, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Aczél György, Csehák Judit




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Beszéd
Jelkép
Kulturális központ
Politikai és társadalmi rendszer
Párt
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: