Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Díjátadás - Ifjúsági díjak Díjátadás - Ifjúsági díjak
3 cm kifutó

Díjátadás - Ifjúsági díjak

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1982. március 23. Hetényi István pénzügyminiszter beszédet mond az Állami Ifjúsági Bizottság által adományozott 1982. évi ifjúsági díjak átadási ünnepségén a Parlamentben. Balra Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese (b2). MTI Fotó: Friedmann Endre
Hetényi István (1926-2008) közgazdász, 1980. június 27. – 1986. december 31. között Magyarország pénzügyminisztere. Aczél György (szül. Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31. – Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, különböző tisztségekben Magyarország legfőbb kultúrpolitikai vezetője az 1960-as, 1970-es években és az 1980-as évek elején. 1958. február 10-től 1967. április 18-ig a művelődésügyi miniszter első helyettese. Ő dolgozta ki a "három T" (támogatás, tűrés, tiltás) irányelvét. 1967-től az MSZMP KB kulturális titkára, 1974-től a Minisztertanács elnökhelyettese, 1980-ban az Országos Közművelődési Tanács elnöke lett, majd visszakerült kulturális titkári pozíciójába, ahonnét 1985 márciusában váltották le. Ezt követően az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója 1989. októberi nyugdíjazásáig.

Készítette: Friedmann Endre
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-887534
Fájlnév: F_FRI19820323003.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Aczél György, Hetényi István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Beszéd
Díj, kitüntetés
Ifjúság
Kormány
Miniszter
Parlament
Pártvezetés
Ünnepség

Hasonló képek: