Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Sybill Kultúra - Színház - Sybill
3 cm kifutó

Kultúra - Színház - Sybill

Magyarország, Heves megye, Eger

Eger, 1958. február 13. Illyés Ilona (Sybill) és Antal László (Konstantin nagyherceg) Jacobi Viktor: Sybill című zenés darabjának próbáján. A nagyoperettet február 14-én mutatja be Vitéz Tibor rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház. MTI Fotó: Lónyai Mária
Egri Gárdonyi Géza Színház: 1904 augusztusában nyitotta meg kapuit a közönség számára Eger állandó színháza. 1908-ban az épületbe költözött az első Egri Mozgófénykép Vállalat, amely a színházban tartotta előadásait. 1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színházat is. Ettől kezdve a miskolci társulat játszó és a mozi működési helyeként funkcionált. Ám 1955-ben önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Ettől kezdve viseli az Egri a Gárdonyi Géza Színház nevet. 1961–1964 között Mányoki László és Szutor János tervei alapján felújították az épületet. Az 1964–65-ös évadban a Miskolci Nemzeti Színházhoz csatolták. 1966-tól pedig a két társulatot is összevonták. 1967-től befogadó színház lett.1982-ben megkezdődött az épület felújítása.1985-ben pedig jogilag, mint önálló színház újra megkezdte működését, Szikora János vezetésével. Majd a színház önálló tagozataként idecsatolták a Harlekin Bábszínházat. 1987-ben megalakult új önálló társulata. 1993-ban a színház fenntartását a Megyei Jogú Várostól átveszi a Megyei Önkormányzat. 1998-ban támogatási pályázatot adtak ki az épület rekonstrukciójára. Végül 2000-ben átadták a felújított épületet.

Készítette: Lónyai Mária
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-800235
Fájlnév: F__LM19580213026.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Antal László, Illyés Ilona




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Operett
Színház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: