Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Feldolgozóipar - Élelmiszeripar - Gyulai Húsüzem Feldolgozóipar - Élelmiszeripar - Gyulai Húsüzem
3 cm kifutó

Feldolgozóipar - Élelmiszeripar - Gyulai Húsüzem

Magyarország, Békés megye, Gyula

Gyula, 1958. szeptember 17. Sütő Józsefné, Vizi Andrásné és Hangyál Józsefné, a Gyulai Húsüzem dolgozói Dél-Afrikába, Johannesburgba szállítandó export gyulai kolbászt csomagolnak. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc
A Gyulai Húskombinát Zrt. Magyarország egyik legnagyobb húsipari vállalata. Alapítási évének 1868-at, az első gyulai közvágóhíd átadását tekintjük. A pozsonyi születésű Stéberl András hentes mester az 1930-as évek elején hozta létre ipari üzemét. Az ő nevéhez fűződik a világhírű Gyulai kolbász, mely az 1935-ös brüsszeli világkiállításon aranydiplomát nyert. A Stéberl-üzemet 1948-ban államosították, majd összevonták a közvágóhíddal, Gyulai Húsipari Vállalat néven. 1978-ban kezdte meg működését a jelentős műszaki fejlesztés keretében megépült Gyulai Húskombinát, mely 1992-ben rt-vé, majd zrt-vé alakult.

Készítette: Fehérváry Ferenc
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-803623
Fájlnév: F__FF19580917033.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Hangyál Józsefné, Vizi Andrásné, Sütő Józsefné




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Csomagolás
Export
Feldolgozóipar
Vállalat
Élelmiszeripar

A sorozat további képei:


Hasonló képek: