Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Képzőművészeti főiskolások Oktatás - Képzőművészeti főiskolások
3 cm kifutó

Oktatás - Képzőművészeti főiskolások

Magyarország, Csongrád megye, Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely, 1960. július 18. Bálványos Huba V. éves grafikus hallgató rajzol, mögötte egy férfi áll egy nagy szekér bálán a hódmezővásárhelyi Szántó-Kovács János termelőszövetkezetben. A Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy csoportja a nyári szünetet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen tölti, gyakran keresik fel a környék szövetkezeteit. MTI Fotó: Pálfai Gábor
A Hódmezővásárhelyi Művésztelep intézményessé válásának kezdete Kurucz D. István nevéhez fűződik: 1953-től szülei házát alkotóházként bocsátotta a vendég művészek rendelkezésére, ebből alakult aztán a Művészeti Alap Virág utcai alkotóháza. 1957-ben egy másik alkotóház is létesült a Mártély területén. Az alkotóházak mellett létesült még kollektív műterem (1969), két, 6-6 lakásos műteremház (1969-70) és 3 műtermes lakás (1973) is. Kurucz kezdeményezésére rendezte a Képzőművészeti Főiskola a növendékek gyakorlatát szolgáló nyári művésztelepeket Hódmezővásárhelyen, Szabó Iván vezetésével. E nyári gyakorlatok hatására telepedett meg a városban diplomázás után Kajári Gyula, Németh József és Szalay Ferenc. A főiskola művésztelepeinek megszűnése után a növendékek a Mártélyi Szabadiskolában képezhették magukat, itt vált mesterré Kollár György vagy Szabó Tamás. A Hódmezővásárhelyi Művésztelep, mint jelenség, eltért a hagyományosabb művésztelepektől (Szolnok, Kecskemét). Inkább a mozgalmi jelleg dominált, nem volt meghatározva a résztvevők köre, a helyi művészekkel egyenértékűen vettek részt a munkában a szorosabb vagy lazább szállal kötődő vendégművészek, a hatvanas-hetvenes években igen karakteres részét alkotva a hazai képzőművészetnek.

Készítette: Pálfai Gábor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-817467
Fájlnév: F__PG19600718019.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Bálványos Huba




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
24 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 795 HUF
9 890 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
11 795 HUF
9 890 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Főiskola
Gazdasági szervezet
Grafika
Képzőművészet
Mezőgazdaság
Oktatás
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: