Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Debreceni Egyetem Oktatás - Debreceni Egyetem
3 cm kifutó

Oktatás - Debreceni Egyetem

Magyarország, Hajdú-Bihar, Debrecen

Debrecen, 1951. július 1. A hallgatók mikroszkóppal dolgoznak a Debreceni Egyetem Növénykísérleti Intézetében. MTI Fotó/Magyar Fotó: Vadas Ernő
A magyar törvényhozás az 1912. évi XXXVI. törvénycikkel hozta létre a Magyar Királyi Tudományegyetemet. 1914-ben az ország harmadik egyetemeként három karral kezdte meg működését: Jog- és Államtudományi Kar, Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar és Református Hittudományi Kar. Kezdetben a Református Kollégium falai között fogadta hallgatóit, ami hamar szűkösnek bizonyult. Debrecen városa a Nagyerdőn hatalmas területet ajándékozott az egyetemnek, így 1918-ban IV. Károly felavathatta az újonnan alapított Orvostudományi Kar központi épületét. 1921-ben az egyetem neve Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemre változott. 1932-ben felavatták az egyetem központi épületét, mely a Parlament és a Budavári Palota építése után az ország harmadik legnagyobb beruházása volt. Felépítésében kulcsszerepet játszott gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. A főépület építése mintegy négy esztendeig tartott, de a terveknek így is csupán az egyharmadát sikerült megvalósítani. 1949-ben és 1950-ben a név elvételével együtt Tisza István szobrát ledöntötték, így a név Debreceni Tudományegyetem lett. A Debreceni Gazdasági Akadémiát a budapesti központtal létrehozott agrártudományi egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának debreceni osztályává szervezték át. 1949-ben megszüntették az agrárképzést (melyet 1953-ban indítottak újra), ekkor szüntették meg a jogi kart, ekkor vált le az egyetemről a Református Hittudományi Kar és ekkor hozták létre a Természettudományi Kart. 1952-ben, Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára az egyetem felvette a Kossuth Lajos Tudományegyetem nevet. 2000. január 1-jén nyolc (öt egyetemi és három főiskolai) karral, négy önálló intézettel és három agrárkutatói intézettel megalakult a Debreceni Egyetem, melyet a Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem, a Debreceni Agrártudományi Egyetem és a hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola összevonásával hoztak létre.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-750483
Fájlnév: M__VA_____621462.jpg
ICC: Nem található
Orientation: 0
Resolution: 300.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 65535




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 430 HUF
11 541 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
12 430 HUF
11 541 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Agrártudomány
Egyetem
Oktatás
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: