Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Nusic: Dr. Pepike Kultúra - Színház - Nusic: Dr. Pepike
3 cm kifutó

Kultúra - Színház - Nusic: Dr. Pepike

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1956. szeptember 25. Szalay Gyula (b) Blagoje bácsi, Szántó Margit (b2) Mara, Lénárd Béla (k) Ciovics Zsivota, Miklóssy László (j2) Reiser professzor és Arányi Adrienne Klára szerepében Braniszlav Nusic: Dr. Pepike című vígjátékában, a budapesti Állami Déryné Színházban. MTI Fotó: Tormai Andor
Szalay Gyula színművész, az Állami Déryné Színház társulatának tagja (1952-1973). Szántó Margit (1924-) Jászai Mari-díjas (1968) színművész. Lénárd Béla (1892-1960) színművész. A 20-as években a Kis Komédia titkára, majd 1922-ben a Faun Kabaré alapítója. 1945–49-ben a Medgyaszay Színház rendezője. 1948-ban kabarét alapított. Miklóssy László színművész. 1955-től 1958-ig az Állami Déryné Színházban játszott. Arányi Adrienne (1929-) színész. Az ötvenes években a Déryné Színházban játszott, majd 1962-ban az Operettszínház szerződtette, melynek azóta is tagja, 80 évesen is a színház szerződtetett tagja, játszik.

Készítette: Tormai Andor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-791815
Fájlnév: F__TI19560925033.jpg
ICC: Nem található
Model: Nikon SUPER COOLSCAN 9000 ED
Orientation: 0
Resolution: 300.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 65535

Személyek: Lénárd Béla, Miklóssy László, Arányi Adrienne, Szántó Margit, Szalay Gyula




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

15 000 HUF
13 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kultúra
Művészet, kultúra és szórakozás
Színház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: