Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Életkép - Kirándulók Máré vára alatt Életkép - Kirándulók Máré vára alatt
3 cm kifutó

Életkép - Kirándulók Máré vára alatt

Magyarország, Baranya megye , Magyaregregy

Magyaregregy, 1977. július 20. A nagykozári Zengő Gyöngye Termelőszövetkezet Július 17. nevű tehenészeti brigádjának tagjai ebédet készítenek, kirándulásukon a Zengőn, Máré vára alatt. MTI Fotó: Bajkor József
Máré vára a Keleti-Mecsek erdővel övezett hegycsúcsán áll, Magyaregregy határában. A hajdani lovagvár római kori fa őrtorony helyén épült a XIII. században, gótikus stílusban. Károly Róbert 1316-ban Bogár Istvánnak adományozta vitézsége jutalmául az addig királyi birtokot. A XVI. században reneszánsz stílusban újjáépítették. Az ásatások során szépen faragott kő ajtó- és ablakkeretek, lépcsőfeljáró és díszes sarokkandalló maradványai kerültek elő. 1543-ban a törökök részben elpusztították, de még 1572-ben is őrségük állomásozott itt. 1698-ban a pécsi püspök birtokaként, már csak elhagyott romként említik. Ezután közel háromszáz évig gazdátlanul állt a vár, míg az 1960-as években felújították.

Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-878642
Fájlnév: F__OR19770720014.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Varga Mihály




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
25 000 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
13 573 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Szabadidő (általános)
Természetjárás
Turisztikai nevezetesség

A sorozat további képei:


Hasonló képek: