Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Ipar - Óvodát építkenek a volt Mária Valéria-telepen Ipar - Óvodát építkenek a volt Mária Valéria-telepen
3 cm kifutó

Ipar - Óvodát építkenek a volt Mária Valéria-telepen

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1960. február 15. Jakab Ferenc, a betonozó brigád vezetője és Asztalos Mihály brigádtag egy 60 személyes óvoda tartópillérét betonozza a volt Mária Valéria-telepen, ahol 1960-ban 600 új lakást adnak át. MTI Fotó: Urbán Nándor
Az első világháború harctereiről már az első évben olyan nagy számú sebesült katonát kellett a főváros közkórházaiban elhelyezni, hogy Budapest katonai parancsnoksága kénytelen volt ideiglenes barakk-kórház építését kérni a Székesfővárostól. 1916-ban az Üllői úti katonai kórháztábort Mária Valéria főhercegnőről nevezték el. Az őszirózsás forradalom után a hadifogolykórházat felszámolták, a barakkokat, pedig lakásokká alakították át, melyekbe először a hazatérő fővárosi illetőségű katonák, és a megszállt területekről elmenekült, egzisztenciájukat vesztett állami kistisztviselők költöztek. A Tanácsköztársaság idején a IX. kerületi Direktórium a Ferencváros szegény munkáscsaládjait költöztette a fabarakkokba, majd 1919 őszétől helyükbe újabb, határon túli menekültek költöztek. A Mária Valéria telep bontása 1957-ben megkezdődik és a bontással párhuzamosan elkezd épülni az új lakótelep is.

Készítette: Urbán Nándor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-813475
Fájlnév: F_BAN19600215006.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Jakab Ferenc, Asztalos Mihály




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 446 HUF
13 065 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
13 446 HUF
13 065 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ingatlan
Ipar (általános)
Lakóházépítés
Építőipar
Óvoda

Hasonló képek: