Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Betakarítás a Búzakalász Tsz-ben Mezőgazdaság - Betakarítás a Búzakalász Tsz-ben
3 cm kifutó

Mezőgazdaság - Betakarítás a Búzakalász Tsz-ben

Magyarország, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kék

Kék, 1960. október 6. Danó Mária (b) és Nyerges Irén, a kéki Búzakalász Termelőszövetkezet KISZ-tagjai fejes káposztát szednek a tsz földjén. A termést a Demecseri MÉK tartósító üzemébe szállítják. MTI Fotó: Bereth Ferenc
Termelőszövetkezet (Tsz); Termelőszövetkezeti Csoport (Tszcs): Mezőgazdasági üzemformák neve. Háromféle termelőszövetkezet volt. Az első típus a tulajdonképpeni Tszcs (termelőszövetkezeti csoport) jellemzője, hogy a tagok a legfontosabb talajelőkészítési munkákat együttesen, egyéni munkával, közös táblán, vetésforgóval végezték el. A második fejlettebb, de a legkevésbé népszerű típust az jellemezte, hogy az egyéni munkával, de közösségben, táblásan megművelt föld terményeit átlag szerint osztották el maguk között. A harmadik típus a tulajdonképpeni Tsz (termelőszövetkezet), az a szocialista szövetkezeti forma, amelyben a beadott javaktól függetlenül, egyedül a közösen végzett munka arányában részesültek jövedelemben a tagok.

Készítette: Bereth Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-819062
Fájlnév: F_BER19601006044.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Danó Mária, Nyerges Irén




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gazdasági szervezet
Ifjúsági szervezet
Mezőgazdaság
Mezőgazdasági munka
Növénytermesztés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: