Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Rajzszakkör Oktatás - Rajzszakkör
3 cm kifutó

Oktatás - Rajzszakkör

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1960. május 22. Rajzszakkörös diákok rajzolnak a Feneketlen-tónál. A háttérben a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom. MTI Fotó: Fényes Tamás
Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom: a Ciszterci Rend 1912-ben kezdte meg a tanítást Budán, ezzel egy időben megbízást kaptak az esztergomi érsektől plébánia szervezésére is. Az első plébánia 1923-ban Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia néven alakult meg. 1924-re a Villányi út 3. sz. alatti telken felépült a plébániaház, és egy ideiglenes templom. A mai neobarokk stílusú templomot Wälder Gyula tervei alapján építették, felszentelésére 1938-ban került sor. Feneketlen-tó: 1877-ben keletkezett, amikor a Kosztolányi Dezső tér helyén állt egykori téglagyár munkásai egy agyaggödröt mélyítettek, és ennek során felszín alatti vízfolyásra bukkantak, mely fokozatosan feltöltötte a gödröt. A tó körüli terület parkosítása 1957-ben kezdődött meg, ezt Ifjúsági Parknak nevezték el. Ekkor épült meg a Park étterem is (2000-től Hemingway étterem).

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-815900
Fájlnév: F__NY19600522033.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

33 500 HUF
29 500 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 843 HUF
13 065 HUF
12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
14 843 HUF
13 065 HUF
12 557 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Iskola
Római katolikus
Tanulók
Táj, város
Történelmi egyház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: