Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - A Hazafias Népfront IX. kongresszusa Belpolitika - A Hazafias Népfront IX. kongresszusa
3 cm kifutó

Belpolitika - A Hazafias Népfront IX. kongresszusa

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 15. A Hazafias Népfront IX. kongresszusán felszólal Kulcsár Kálmán (mikrofonnál) igazságügy-miniszter az Építők Rózsa Ferenc Művelődési házában. Mögötte az elnökségben helyet foglal Huszár István (b6), a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
A Hazafias Népfront Nagy Imre által 1954-ben létrehozott tömegszervezet, amelynek célja a párton kívülieket is tömörítő társadalmi bázis kiépítése volt. A forradalom bukása után az egypártrendszerű országban a Hazafias Népfront volt a szocialista nemzeti egység kifejezője. Kiemelkedő szerepet kapott az országgyűlési és a tanácsi választások előkészítésében és lebonyolításában. Kulcsár Kálmán (született 1928) szociológus jogász. 1988-1990 között igazságügy-miniszter.1989-1990 a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Az MTA levelező tagja. Huszár István (1927 - 2010), közgazdász, pártfunkcionárius. 1963–1969 között a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, majd 1973-ig elnöke, egyben államtitkár. 1973–1980 között miniszterelnök-helyettes. 1985–1988 között a Párttörténeti Intézet igazgatója. Az Országos Tervhivatal elnöke (1975–1980). Az MSZMP PB tagja (1975–1980). 1984-től az Alkotmányjogi Tanács tagja.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908316
Fájlnév: FNYIP19891015076.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kulcsár Kálmán, Huszár István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 000 HUF
27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
29 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Beszéd
Jog, bűnügy és igazságszolgáltatás
Kulturális központ
Miniszter
Politikus
Tanácskozás

Hasonló képek: