Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Budapesti képek - Budai vár Budapesti képek - Budai vár
3 cm kifutó

Budapesti képek - Budai vár

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1954. augusztus 31. Kisgyermekes anyuka egy emléktáblát olvas a Táncsics Mihály utca és a Hess András tér sarkán álló Vörös Sün ház falán, a budai Várnegyedben. MTI Fotó/Magyar Fotó: Vadas Ernő
A Vörös Sün ház Budapest legrégebbi ma is álló és használt épülete, több középkori lakóházból a XVIII. században egyesítették. Az 1300-as években Konth Miklós nádor (a Pálffy grófi család ősapja) is a ház tulajdonosa volt. Sokáig ez volt a vár egyetlen vendégfogadója. Az 1760-as években itt tartották Budán elsőként színházi előadást, majd ez az épület adott otthont a Verner színháznak. 1805-ig működött fogadóként. 1820-ban helyezték el az épület homlokzatán a Vörös Sün domborművet, ami a „ZUM ROTEN IGL” fogadó cégére volt. Később kabaré is működött az épületben. 1959-ben felújították. A Hess András tér 3. alatti ház falán lévő emléktábla szövege: "Ez volt I. Lajos k. idejében Kont Miklós nádornak (a mai Pálffy gr. család ősapjának) egyik háza, kinek unokái László és Imre, azt 1400 a csatkai pálosoknak ajándékozták. A kapualjban még négy ajtófél a régi kornak épen megtartott maradványa. A.M.T.A.R.B. 1866." Táncsics Mihály utca: A középkorban a Szombat kapu után Szombat utca volt a neve. Déli szakaszát Szent Miklósról, a domonkosok kolostorának védőszentjéről nevezték el. A XIV. század második felében itt megtelepedett zsidókról a XV. századtól Zsidó utcának hívták. Itt állt Buda két középkori zsinagógája is. A török hódoltság alatt Jehudi mahalleszi, Buda visszavívása után Judengasse, a XVIII. századtól Josephi gasse, később Todtengasse, Consilium vagy Kammergasse, a Bécsi kapu után Wiener- és Wienerthorgasse néven is emlegették. 1874-től Werbőczy utca, 1948-tól Táncsics Mihály utca.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-750342
Fájlnév: M__VA____16001166.jpg
ICC: Nem található




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
11 500 HUF
10 000 HUF
18 500 HUF
15 500 HUF
13 000 HUF
11 000 HUF
9 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 630 HUF
7 252 HUF
6 306 HUF
5 974 HUF
5 118 HUF
4 973 HUF
4 061 HUF
3 939 HUF
3 238 HUF
3 037 HUF
7 630 HUF
7 252 HUF
6 306 HUF
5 974 HUF
5 118 HUF
4 973 HUF
4 061 HUF
3 939 HUF
3 238 HUF
3 037 HUF
4 732 HUF
4 695 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Emlékmű
Szabadidő (általános)
Táj, város

A sorozat további képei:


Hasonló képek: