Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az Elnöki Tanács ülése Belpolitika - Az Elnöki Tanács ülése
3 cm kifutó

Belpolitika - Az Elnöki Tanács ülése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. december 2. Straub F. Brunó (b1) elnökletével ülésezik az Elnöki Tanács. Balra, Kállay Gyula, volt miniszterelnök (asztalnál, b3). MTI Fotó: Varga László
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1949. évi XX. törvénnyel kihirdetett alkotmány eredeti szövege szerint a köztársasági elnök tisztsége helyébe lépett, ún. "kollektív államfő" volt, amely testületileg gyakorolta az államfői pozíciót, ezen felül Országgyűlést helyettesítő funkcióval rendelkezett. A testület az elnökből, két helyettes elnökből, titkárból és 17 tagból állt. Az Elnöki Tanács elnöke ilymódon nem volt elnöke az országnak. Az Alkotmány 1989. évi módosítása megszüntette az Elnöki Tanácsot és helyreállította a köztársasági elnök intézményét. Straub F. Brúnó (1914-1996): a Szegedi Tudományegyetemen végzett, 1933-37-ig Szent-Györgyi Albert mellett folytatott tudományos kutató munkát. 1937-39 között a cambridge-i egyetem Rockefeller-ösztöndíjasa volt, 1941-től magántanárként tevékenykedett, 1945-49-ben a szegedi Tudományegyetemen biokémiai tanárként. 1948-70-ig a budapesti Orvostudományi Egyetem tanáraként és az Orvosi Vegytani Intézet igazgatójaként dolgozott. 1970-től az MTA szegedi Biológiai Központjának főigazgatója volt, majd 1978-88-ban az Enzimológiai Intézetet vezette. Nevéhez fűződött a sárga enzim (diaforáz) és az aktinfehérje felfedezése. 1985-90-ig országgyűlési képviselő volt. Közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1988-89 között ő töltötte be az Elnöki Tanács elnökének tisztét, vagyis államfő volt. Kállai Gyula (Berettyóújfalu, 1910. június 1. – Budapest, 1996. március 12.) kommunista politikus, országgyűlési képviselő, miniszter, 1965 és 1967 között miniszterelnök.

Készítette: Varga László
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-903292
Fájlnév: F_GAL19881202011.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kállay Gyula, Straub F. Brunó




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 430 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
12 430 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kormány
Kormányzat
Parlament
Tanácskozás
Államfő

A sorozat további képei:


Hasonló képek: