Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Táncsics Termelőszövetkezet Mezőgazdaság - Táncsics Termelőszövetkezet
3 cm kifutó

Mezőgazdaság - Táncsics Termelőszövetkezet

Magyarország, Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőhék

Mezőhék, 1960. december 8. Gózon István, a 10 évvel ezelőtt megalapított Táncsics Termelőszövetkezet tagja 130 itatásos borjút nevel. A termelőszövetkezet munkát és jó megélhetést biztosít a település lakóinak, a kultúrházban szórakozásra, kulturális programokra van lehetőség. MTI Fotó: Bajkor József
Mezőhék község az Észak-Alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Mezőtúri járásban. A "mező-" előtag a kiterjedt pusztaságra utal. A "-hék" utótag pedig onnan ered, hogy az itteni lakosok héknek nevezték a kiszáradt folyómedreket, amelyek egykor a Tisza és a Kőrös vízrendszeréhez tartoztak. Az 1500-1600-as években Hékpusztaként említik az írásos források. Az kiterjedt tanyavilág lakói között csak az oktatás területén alakult ki szorosabb kapcsolat, az is csak 1874-ben, amikor a helyiek iskola létesítése céljából összefogtak. A település az itteni kiterjedt tanyavilágból jött létre 1951.december 30-án a Belügyminisztérium utasítására.

Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__OR19601208031
Fájlméret: 6 560 KB
Fájlnév: F__OR19601208031.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Gózon István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
25 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gazdasági szervezet
Mezőgazdaság
Szarvasmarha
Állat, növény
Állattenyésztés
Életvitel

A sorozat további képei:


Hasonló képek: