Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Kereskedelem - Tanévkezdés az Úttörő Áruházban Kereskedelem - Tanévkezdés az Úttörő Áruházban
3 cm kifutó

Kereskedelem - Tanévkezdés az Úttörő Áruházban

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1959. augusztus 13. Répás Magdi első osztályos gimnazista édesanyjával iskolaköpenyt vásárol az Úttörő Áruházban. MTI Fotó: Müller Lajos
A legelső, áruházként működő részt a Kossuth Lajos utca 9-ben nyitották. 1895-től az 1930-as évekig a Holzer Simon cég birtokolta. 1907-ben az épületben egybefüggő eladóteret alakítottak ki, mely fölé üvegtetőt emeltek, s hamarosan a második emeleten és a szuterénben is folyt a kereskedés. 1927-ben a szomszédos, 7. számú, épület földszintjére is átterjeszkedtek. Az áruházat 1931-ben a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének adták bérbe, majd öt évvel később Nagykovácsy (Kovacsevics) Milenkó vásárolta meg az épületet. A Nagykovácsi Áruház 1945-ig üzemelt. Ezek után Metro Áruház néven szövetkezeti tulajdonba került az épületegyüttes. 1948 májusában az Állami Áruházak lánc tagja lett. 1950 októberében nyílt meg az épületben az Úttörő és Ifjúsági Áruház, mely gyermekruházatot, iskola-felszerelési, játék és sportcikkeket árusított. 1966-tól a Centrum áruházak tagja lett. Az ezredfordulót követően a helyére hotel- és kereskedőház-komplexum épült.

Készítette: Müller Lajos
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-810164
Fájlnév: F__ER19590813044.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Répás Magdi




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 500 HUF
18 500 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
11 000 HUF
9 000 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
11 500 HUF
10 500 HUF
9 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 063 HUF
6 685 HUF
6 329 HUF
5 640 HUF
5 307 HUF
4 683 HUF
4 372 HUF
3 816 HUF
3 816 HUF
3 305 HUF
3 037 HUF
2 593 HUF
7 063 HUF
6 685 HUF
6 329 HUF
5 640 HUF
5 307 HUF
4 683 HUF
4 372 HUF
3 816 HUF
3 816 HUF
3 305 HUF
3 037 HUF
2 593 HUF
3 950 HUF
3 919 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kereskedelem
Kiskereskedelem
Középfokú oktatás
Tanulók
Áruház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: