Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Jármű - Az új típusú Ikarus autóbusz próbaútja Budapesten Jármű - Az új típusú Ikarus autóbusz próbaútja Budapesten
3 cm kifutó

Jármű - Az új típusú Ikarus autóbusz próbaútja Budapesten

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1958. december 23. Utasok szállnak le az új, farmotoros Ikarus 66-os típusú autóbuszról, amely próbaútján a budai Várnegyedben halad. MTI Fotó: Sziklai Dezső
A fővárosi tömegközlekedésben 1959-ben megjelent az Ikarus 66, az új, farmotoros típus, a nagy reménység. Kialakításakor elsősorban a fővárosi alkalmazhatóság lehetőségeit vették számításba. Az előzetes felmérésekből az tűnt ki, hogy a Fővárosi Autóbuszüzem utasforgalmi igénye kb. száz ülő és álló utast szállító járművek gyártását követeli meg. Az Ikarus gyár az Ikarus 66 fő méreteit az ún. GF 100-as prototípus alapján alakította ki. A tervezés már 1955-ben megkezdődött. Az alváz nélküli, önhordó kivitelben, 1-2-1 ajtóelrendezéssel készült kocsi szerkesztésében újdonságnak számított a farban elhelyezett motor A kocsi méreteinek kialakítását végeredményben két körülmény korlátozta: az egyik a fordulási kör sugara, ami a tíz métert nem haladhatta meg, hogy a főváros legszűkebb kanyarjában is megbízhatóan közlekedjék, a másik a rendelkezésre álló Csepel 613 D típusú hathengeres 91,5 kW-os motor teljesítménye volt. A hátsó motor elrendezési előnye abban rejlik, hogy a hozzáférhetősége minden eddiginél kedvezőbb volt, a tömegelosztás pedig terheletlen állapotában is alacsonyabb padlószintet biztosított. A 11 375 mm hosszú és 5550 mm tengelytávú autóbusz befogadóképességét végül is 39 ülő és 52 álló utasra méretezték.

Készítette: Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-805049
Fájlnév: C_SZI19581223010.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 429 HUF
11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Jármű
Járműipar
Tömegközlekedés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: