Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kereskedelem - Őszi csúcsforgalom a Nagyvásártelepen Kereskedelem - Őszi csúcsforgalom a Nagyvásártelepen
3 cm kifutó

Kereskedelem - Őszi csúcsforgalom a Nagyvásártelepen

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1955. október 11. A vagonokból zsákokba rakják a burgonyát a Nagyvásártelepen. MTI Fotó/Magyar Fotó: Fényes Tamás
Nagyvásártelep (IX. Soroksári út): az 1920-as évek közepén a Központi Vásárcsarnok elégtelennek bizonyult az élelmiszer-nagykereskedelem lebonyolítására. A Nagyvásártelep építése 1929-ben indult Krencsey Géza és Münnich Aladár tervei szerint, és 1932 novemberében nyílt meg. Rendeltetése a vidékről és külföldről érkező élelmiszerek központi elosztása a vásárcsarnokok és piacok árusainak és az élelmiszerüzleteknek, valamint itt adták el a mezőgazdasági termékeket külföldi vevőknek. 1944 nyarán a szövetséges bombatámadások során több találat érte, csak 1945 utolsó hónapjaiban vált újra működőképessé. 1955-65 között a Csarnok és Piac Igazgatóság, 1965-67-ben a Fővárosi Közért Vállalat kezelésében volt. Ekkor a ZÖLDÉRT vette át az üzemeltetését, majd 1979-83 között teljes rekonstrukción esett át. 1985-ben a SKÁLA-COOP Kereskedelmi és Ipari Rt. kezelésébe került. 2004-ben műemlékké nyilvánították.

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-785376
Fájlnév: F__NY19551011011.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Forgalom
Kereskedelem
Közlekedési információ

A sorozat további képei:


Hasonló képek: