Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szórakozás - Uránia mozi Szórakozás - Uránia mozi
3 cm kifutó

Szórakozás - Uránia mozi

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1961. január 14. Mozijegyért állnak sorba emberek az Uránia mozi előtt. MTI Fotó: -
Az Uránia Nemzeti Filmszínház 1893-ban épült Schmahl Henrik tervei alapján. Az eredetileg orfeum céljára épített palotában hangversenyterem, táncterem kialakítása volt a cél, végül az Oroszy Caprice és az Alhambra mulató nyitotta meg kapuit az épületben. 1899-ben bezárt a mulató, a századfordulón az épületet a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére, a berlini és bécsi tudományos színházak hatására Uránia Tudományos Társaság néven használták. Mozgóképekkel illusztrált előadásokat tartottak Uránia Magyar Tudományos Színház néven. 1901 tavaszán Zitkovszky Béla irányításával itt forgatták az első önálló magyar játékfilmet Blaha Lujza és Fedák Sári közreműködésével. A színház 1916-ban részben megszűnt, belső tereit 1917-ben úgy alakították át, hogy termei filmvetítésekre is alkalmasak legyenek. 1930-ban UFA Filmpalota lett a moziból. 1945-ben itt tartották a háború utáni első filmvetítést. Az Uránia a háború előtt és után is számos díszbemutatónak, filmszemlének és társadalmi eseménynek volt a helyszíne.

Készítette: -
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-821152
Fájlnév: F_POL19610114063.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Filmművészet
Mozi
Művészet, kultúra és szórakozás
Szórakozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: