Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Párt - Az MSZMP országos értekezlete Belpolitika - Párt - Az MSZMP országos értekezlete
3 cm kifutó

Belpolitika - Párt - Az MSZMP országos értekezlete

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. május 21. Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) tagja beszél a párt országos értekezletének második napján az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Mögötte Aczél György (b2), az MSZMP KB tagja és Grósz Károly (b3), a Minisztertanács elnöke. MTI Fotó: Kovács Attila
AZ MSZMP országos értekezletét május 20. és 22. között tartották az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26.–): kulturális miniszter (1976-80), művelődési miniszter (1980-82), a Hazafias Népfront főtitkára (1982-1988), államminiszter (1988-90), 1989-ben államfőjelölt. Ő volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte. 1991-ben megalapította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, amely 1996-ban megszűnt. 1995-96-ban a Magyar Egységért Mozgalom elnöke, 1996-2001 között a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja. Aczél György (szül. Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31. – Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, különböző tisztségekben Magyarország legfőbb kultúrpolitikai vezetője az 1960-as, 1970-es években és az 1980-as évek elején. 1958. február 10-től 1967. április 18-ig a művelődésügyi miniszter első helyettese. Ő dolgozta ki a "három T" (támogatás, tűrés, tiltás) irányelvét. 1967-től az MSZMP KB kulturális titkára, 1974-től a Minisztertanács elnökhelyettese, 1980-ban az Országos Közművelődési Tanács elnöke lett, majd visszakerült kulturális titkári pozíciójába, ahonnét 1985 márciusában váltották le. Ezt követően az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója 1989. októberi nyugdíjazásáig. Grósz Károly (Miskolc, 1930. augusztus 1. – Gödöllő, 1996. január 7. ) magyar politikus, a Minisztertanács elnöke (1987. június 25. – 1988. november 24.), a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára (1988-89).

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-901526
Fájlnév: F__TT19880521075.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Pozsgay Imre, Aczél György, Grósz Károly




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kormányfő
Párt
Pártvezetés
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: