Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Külkapcsolat - Demonstráció a Hősök terén Külkapcsolat - Demonstráció a Hősök terén
3 cm kifutó

Külkapcsolat - Demonstráció a Hősök terén

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1990. március 20. Csurka István beszél a Magyar Írószövetség nevében a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezésére a Hősök terén tartott demonstráción, ahol több tízezer ember tiltakozott a marosvásárhelyi véres pogrom ellen. MTI Fotó: Bartos Gyula
Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom) megnevezés alatt azokra az etnikai zavargásokra hivatkozunk, amelyek 1990 márciusában történtek az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen (magyarok: 52%, románok: 48%) a két nemzetiség között. A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt. Az eseményt az váltotta ki, hogy a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtésért, amire válaszul a Vatra Românească soviniszta román szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten környékbeli románokat szállított Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra. A több napig tartó zavargásoknak március 21-ére lett vége, amikor is a román hadsereg helyreállította a rendet.

Készítette: Bartos Gyula
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-910753
Fájlnév: F_ART19900320059.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Csurka István




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Irodalom
Külkapcsolat
MDF
Magyarság
Párt
SZDSZ
Szervezet
Tiltakozás
Tüntetés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: