Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - A 20. Magyar Játékfilmszemle díjkiosztó ünnepsége Kultúra - A 20. Magyar Játékfilmszemle díjkiosztó ünnepsége
3 cm kifutó

Kultúra - A 20. Magyar Játékfilmszemle díjkiosztó ünnepsége

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. február 12. Cserhalmi György (k-b) színművész átveszi a legjobb színészi teljesítményért járó különdíjat Pozsgay Imrétől (k-j), a Hazafias Népfront főtitkárától, a 20. Magyar Játékfilmszemle elnökétől a Budapest Kongresszusi Központban. Mögöttük több díjazott rendező áll: Sára Sándor (b) a Tüske a köröm alatt című filmjéért, Kósa Ferenc (b2) A másik ember című filmjéért (mely egyben a szakmai zsűri Legjobb dokumentumfilm díját is elnyerte), Gothár Péter (b3) a Tiszta Amerika című filmjéért (mely egyben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak díját is megkapta) és Almási Tamás (b4) Szorításban című dokumentumfilmjéért különdíjat kapott, Kézdi Kovács Zsolt (j) pedig a Kiáltás és kiáltás című filmjéért a szakmai zsűri legjobb játékfilmnek járó díját nyerte el. MTI Fotó: Friedmann Endre
Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26. – Budapest, 2016. március 25.) politikus, 1976-80 kulturális, 1980-82 művelődési miniszter, 1982-88 a Hazafias Népfront főtitkára. Sára Sándor (Tura, 1933. november 28. – Budapest, 2019. szeptember 22.) Kossuth- (1978) és Balázs Béla-díjas (1968) magyar operatőr, filmrendező, érdemes (1974) és kiváló művész (1987), Prima-díjas (2005), a Nemzet Művésze (2014), 1993-2000 között a Duna Televízió elnöke. Kósa Ferenc (1937 – 2018) Balázs Béla- (1968) és Kossuth-díjas (2007) filmrendező, országgyűlési képviselő, MSZP-s politikus. Kézdi-Kovács Zsolt (1936-2014) Balázs Béla-díjas (1981) filmrendező és forgatókönyvíró. 1961 és 2004 között 19 filmet rendezett.

Készítette: Friedmann Endre
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F_FRI19880212026
Fájlméret: 3 745 KB
Fájlnév: F_FRI19880212026.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kósa Ferenc, Kovács Zsolt, Pozsgay Imre, Sára Sándor, Kézdi-Kovács Zsolt, Cserhalmi György, Almási Tamás, Gothár Péter




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
16 500 HUF
13 500 HUF
28 500 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 319 HUF
12 319 HUF
10 795 HUF
10 287 HUF
9 398 HUF
8 890 HUF
7 620 HUF
7 620 HUF
6 477 HUF
6 096 HUF
5 461 HUF
5 080 HUF
4 191 HUF
4 191 HUF
3 429 HUF
12 319 HUF
12 319 HUF
10 795 HUF
10 287 HUF
9 398 HUF
8 890 HUF
7 620 HUF
7 620 HUF
6 477 HUF
6 096 HUF
5 461 HUF
5 080 HUF
4 191 HUF
4 191 HUF
3 429 HUF
3 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Díj, kitüntetés
Filmfesztivál
Filmművészet
Játékfilm
Kultúra
Művészet, kultúra és szórakozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: