Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szórakozás - Fiatalok az Avas szálló kerthelyiségében Szórakozás - Fiatalok az Avas szálló kerthelyiségében
3 cm kifutó

Szórakozás - Fiatalok az Avas szálló kerthelyiségében

Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc

Miskolc, 1961. augusztus 7. Táncoló párok az Avas Szálló kerthelyiségében, a miskolci fiatalok egyik kedvelt szórakozóhelyén. MTI Fotó: Bajkor József
Avas szálló: Az Avas szálloda, korábban Korona Szálló, Kossuth Szálló Miskolc régi szállodája a Széchenyi utca 1. szám alatt található. A mai szálloda helyén már állt a Korona szálló. 1870-ben felújították. 1893-ban a város lebontatta a szállót, hogy nagyobbat, korszerűbbet építsenek helyette. Az építészeti terveket Adler Károly készítette el. Az épület főhomlokzata a Széchenyi utcára nézett, és a szálloda, miként a régi Korona is, rendelkezett egy belső udvarral. 1894-ben az Újonnan épített Korona szálló, elkészült. 1934-ben Block Ármin és Stimm Lajos tervei szerint saját költségen újították fel a szállót. Ekkor alakították ki a kettős utcafronti bejáratot, nyugati oldalán az előcsarnokból nyíló söntést és a kávéházat. A jobb oldali részen, a „hall”-ban volt a portás szoba és a telefonfülkék. A kertben étterem működött, pálmák és szökőkutak díszítették. A díszes nagyterem (később Fehér terem néven volt ismert) elegáns étteremnek adott otthont, a filmszínházat nagy területű bálteremként is használták. Az államosításkor Kossuth szálloda lett a neve, amit 1953-ban Avas szállodára változtattak. A szállodát 1987-ben bezárták. Jelenleg is felújításra vár.

Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-826621
Fájlnév: F__OR19610807056.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

30 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ifjúság
Művészet, kultúra és szórakozás
Nyaralás, vakáció
Szabadidő (általános)
Szálláshely
Szórakozás
Tánc
Vendéglátás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: