Derűs, életszerető komédiás

Agárdy Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze 100 éve, 1922. augusztus 2-én született Szegeden. Örmény származású édesapja a török mészárlás elől elmenekült, és Erdélyben telepedett le. A család az idegen hangzású Arklián vezetéknevet a névmagyarosítás során Agárdyra változtatta.

Először 8 éves korában lépett színpadra, onnantól kezdve nem érdekelte más, csak a színház. Édesanyja tudta nélkül a gimnáziumot is abbahagyta, és 15 évesen aláírta élete első szerződését a Szeged szabad király városi színházában. A Piros bugyelláris című népszínműben 17 évesen megkapta a kisbíró szerepét. A darab rendezője egy jó nagy csizmát adott a fiúra, a kucsmája pedig akkora volt, hogy az orráig leért. Amikor felment a színpadra, azt kellett volna mondania, hogy a legények a faluban, a nagy kocsmában igen dajdajoznak. Ám a táncparkettre lépve a linóleumpadlón akkorát esett, hogy becsúszott a súgólyukig.  Nagy nevetés közepette ezt mondta. „ Hú, ha a nagylegények a kis kocsmába igen, igen, huj ha.” Tapsvihar tört ki a nézőtéren, a színész azt gondolta, hogy nincs tovább, itt a vége, ám az igazgató dorgálás helyett azt kérdezte tőle, hogy meg tudja-e ezt holnap is csinálni?

Agárdy 1941-ig játszott a szülővárosában, majd vándorszínészként járta az országot. Azért, hogy a katonai behívójukat elkerüljék, a háború idején minél kisebb társulatoknál próbáltak elhelyezkedni a művészek. Idővel azonban már ő sem tudta elkerülni a behívóját, tábori színházban, laktanyákban játszott, ahol vidám esteket tartottak a katonáknak.

Kisinyovban hadifogságba került, ahol a parancsnoka azt tanácsolta, ne mondja el senkinek, hogy színész. Mivel szeretett rajzolni, és díszleteket is festett mint vándorszínész, kézenfekvő volt, hogy ezt helyezze előtérbe. A fogsága alatt Agárdy kifestette a barakkot, a mellékhelységet, és megfestette a parancsnoka portréját is, majd több remekművet is készített a fogvatartóiról. Végül kilenc hónap után hazatért, „hazafestette magát”.

1949-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja, három évvel később pedig a Budapesti Operettszínház beugró színésze volt, ahol Latabár Kálmánt és Feleki Kamillt helyettesítette. Mivel azonban nem érezte jól magát a társulatban, átment a Petőfi Színházba (ma Thália Színház), ahol közel háromszázszor alakította Katz tábori lelkész szerepét a Svejk című darabban, és több mint kétszázszor bújt Bicska Maxi bőrébe. Katz szerepében lett országosan is elismert színész, óriási sikere volt, a villamoson utazva felismerték az emberek, a taxisok meg ingyen fuvarozták.

„Ha tetszik, ha nem, én úgy játszom esténként a színpadon, mint a gyerekek szoktak játszani. Nekem öröm a játék, én bemegyek, és héttől tízig belebújok abba a bőrbe, amit éppen játszanom kell, és én akkor elhiszem azt magamról, hogy én az vagyok, és bizony én ezt örömmel csinálom.”

1954-ben szerepelt először filmben, ahol gyakran alakított karakterszerepeket. Többek között játszott az Égi madarakban, az Akiket a pacsirta elkísérben, a Délibáb minden mennyiségben, és az Egy magyar nábobban is. Elmondása szerint nem nagyon szeretett filmezni. Érdekesség, hogy közönségszavazat alapján kapta meg a cigány karakterét az Egri Csillagokban, miután a rendező, Várkonyi Zoltán azt találta ki, hogy a közönség szavazzon a szereposztásról.

Imádta a rögtönzéseket: „Egész életemben a pályámon mindig azt mondták, hogy ne, ne, Agárdyzik már megint, meg beleír, meg… miért ne írjak bele? Hát én csak javítok azon a darabon, mert a szerző elfelejtette beleírni.”

A komédiás szerepek mellett komolyabb drámai feladatokat is kapott. A Petőfi Színház megszűnése után a Nemzetibe került, ez idő tájt lett jó barátja Sütő András. Olyan nagy hatással volt rá az író, hogy az Erdélyből hozott fenyőfáját a kertjében Andrisnak nevezte el. Az Advent a Hargitán című színjátékát zsúfolt házzal játszották. „Jöttek a magyar darabok, és hát jött, nem utolsó darab az életemben, a Sütő-korszak. Jött az Advent a Hargitán, mindent elsöprő sikerrel 12 évig játszottuk. A bemutatója egy harc volt, az nagyon kemény volt, mert nem akarták engedni, mégis eljátszottuk.” 

A festés ugyanolyan fontos volt számára, mint a színjátszás. Egyik filmforgatása során Bulgáriában a jégeső elől egy templomba menekülve került a kezébe egy 800 éves töredék ikon. Olyan nagy hatással volt rá ez a fadarab, hogy hazatérve arra gondolt, ő is megpróbálkozik a táblafestéssel. Egy 300 éves régi díszes hordó darabjaira festette első alkotását, amit mexikói Krisztusnak nevezett el, mert szerinte inkább hasonlított egy indián törzsfőnökre, mint Krisztusra a képe. Hobbinak indult festményei mesterművek lettek, melyek megtalálhatók több helyen is Európában.

A 37. Magyar Filmszemlén mutatták be Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készült filmet Agárdy főszereplésével. Nehéz munka volt, ezt a komoly drámát annyira el akarta játszani, mintha már érezte volna, hogy ez lesz élete utolsó nagy alakítása. A Nemzet Színészét hosszan tartó betegség után 2006. január 19-én, életének 84. évében érte a halál. Emlékét megőrizve 2006 óta az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház egyik fiatal, 40 év alatti művésze kapja minden évben.

A 100 éve született színművészre az Anna három apja című tévéjátékkal emlékezünk az MTVA Archívum m3.hu oldalán, valamint a Párizsi élet operettfilmben is örvendezhetnek alakításának. 

Borítókép: Molnár Ferenc Liliom című drámájának próbáján Készítette: Keleti Éva, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-841072

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 317 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.