Rikkancsból színészlegenda

115 éve született a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész Dajka Margit, aki nyolcévesen még rikkancsként rótta a nagyváradi utcákat, egy évvel később azonban már a világot jelentő deszkákat koptatta.

Karakter

2022.10.13 | olvasási idő: kb. 3 perc


A színésznő 1930-ban (MTI Fotó: Várkonyi László)

Az 1907-ben Nagyváradon született színésznőt tizenöt évesen szerződtette a nagyváradi színház, húszévesen pedig már magyarországi karrierje is beindult: néhány vidéki színház után a budapesti Vígszínházhoz került. 1936 és 1940 között a Nemzeti Színház színésze volt, majd a világháború végéig csak szerepekre szerződött. 1945 után a Petőfi, a Belvárosi majd 1968-as visszavonulásáig a Thália Színház tagja volt.

Jelmezes próba 1957-ben (MTI Fotó: Horváth Tamás)

Karrierje kezdetén inkább naivaszerepekben, operettekben, illetve vígjátékok temperamentumos lányszerepeiben volt látható, később azonban a drámai alakításaival is elnyerte a szakma és a közönség elismerését. Kora előrehaladtával mindinkább drámai hősnő és anyaszerepekben mutatkozott, ám ekkor sem veszett ki művészi eszköztárából a humor, a bölcsesség és a női vonzerő. Legendás színpadi szerepei többek között A két lány az utcán Vicája, Gorkij Éjjeli menedékhelyének Nasztyája, Csehov Három nővérének Másája, valamint Csíky Gergely Nagymamájának címszerepe voltak.

Makk Károly rendezővel a Macskajáték forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Emellett Dajka Margit, avagy Dayka Margit – nevének helyes írásmódja már életében vita tárgya volt – a filmvásznon is lenyűgözőt nyújtott a Liliomfi Kamillájaként, az Ismeri a szandi mandit? című filmben, vagy Orbánné Erzsiként a Macskajátékban. Ez utóbbi egyébként Oscar-díjjelölést ért a rendező Makk Károlynak. Számtalan televíziós szerepe közül a legtöbben talán a Fekete macska Zsófi nénijeként és a Nemes Nagy Ágnes könyve alapján készült zenés mese Bors nénijeként emlékeznek rá.

Dajka Margit 1960-ban (MTI Fotó: Keleti Éva)

A sokoldalú tehetség művészi hitvallását a következőképp fogalmazta meg: „Mindig az volt a vágyam, hogy ne csak a megírt alakokat elevenítsem meg, ne csak az író szándékát fedezzem fel, hanem minden szerepemben az embert, a sokrétű, jóból-rosszból összetett embert ábrázoljam.” Hogy a színésznő drámai és komikus alakításaiban mennyire sikeres volt ennek megvalósításában, az is bizonyítja, hogy művészetének pontos jellemzésére külön szó – „tragikomika” – született.

Dajka Margitra az MTVA Archívum m3.hu oldalán a Társkeresés N 1463 című filmmel emlékezünk. Tartsanak velünk!

Borítókép: Dajka Margit színésznő, MTI Fotó, Készítette: Várkonyi László Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-772276

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 320 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

Törőcsik Mari 85!

Törőcsik Mari idén novemberben ünnepli 85. születésnapját. Pályafutása során megszámlálhatatlanul sok díjat és elismerést kapott, a legfontosabbak a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze titulusok, továbbá háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla díj büszke tulajdonosa. Nem utolsó sorban pedig érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Irinyi és a világhódító találmány

205 éve született a biztonsági gyufa feltalálója. Megmutatjuk, mi mindennel foglalkozott még, és hogy mire használjuk a tűzgyújtáson kívül az apró fapálcikákat.

Pannonhalma

Huszonöt esztendeje, 1996. december 11-én került fel az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete az UNESCO kulturális világörökségek listájára.