
Sakkozzunk bárhol, bármikor!
Sakkozni jó mulatság, és nem csak a sakk világnapján! Érdekes képeken mutatjuk, hogy miért!
Ünnepek és hétköznapok
2023.07.20 | olvasási idő: kb. 2 perc
1924-ben ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Sakkszövetség. Július 20-án a kiemelkedő teljesítményű sakkozók előtt is tisztelgünk, másrészt a sakk jótékony „hatásaira” is igyekszünk felhívni a figyelmet. A „királyok játékát, játékok királyát” játszani szinte bárhol lehet, olcsó, bárki számára elérhető és az egyik legjobb képességfejlesztő: a logika, a stratégiai képességek és a képzelőerő, a koncentráció és a felelősségvállalás egyaránt javul általa, emellett önfegyelemre nevel. Mindezek bizonyítékául érdekes képeket hoztunk, amelyekről kiderül, hogy sakkozni jó móka teremben, vízben, parkban, kicsiben és nagyban egyaránt. A képgalériához jó szórakozást kívánunk!
- Élő sakkmérkőzés (MTI Fotó: Tóth Antal)
- A csővári sakkbajnoknő (MTI Fotó)
- Játszma a melegvizes medencében (MTI Fotó: Horling Róbert)
- Sakkparti a taxisblokád alatt (MTI Fotó: Kozma István)
- Őszi parti a Dagályban (MTI Fotó: Petrovits László)
- A Polgár lányok (MTI Fotó: Németh Ferenc)
- Kefesörtékből készült sakk-készlet (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
- Sakkozó fiúk (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc)
- 100 táblás szimultán (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)
- Portisch Lajos oktatást tart (MTI Fotó: Kovács Lajos
- Falusi sakk-kör (MTI Fotó: Tormai Andor)
- Maróczy Géza-emlékverseny 1952-ben (MTI Fotó: Botta Ferenc)
- Városmajori Sakk-klub (MTI Fotó: Molnár Edit)
- Porcelán sakkfigurák (MTI Fotó: Kálmándy Ferenc)
- Sakkparti a siófoki strandon (MTI Fotó: Benkő Imre)
- Sakkcsata a Vásártéren (MTI Fotó: H. Szabó Sándor)
Borítókép: Salgótarjáni sakkcsata MTI Fotó, Készítette: H. Szabó Sándor Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum: MTI-FOTO-FEGER19910922052
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Játék és muzsika 10 percben 40 éven át
Kívül műsorvezető, belül költő, zongoraművész, újságíró, szerkesztő. Interjúrészletekből rajzoljuk ki Czigány György életét és pályáját.
Az olasz filmipar tündöklő csillaga
95 éves Gina Lollobrigida, aki az 50-es, 60-as években robbant be a köztudatba, és bár népszerűsége megkopott, stílusa és nőiessége máig hat. Az örök díva a Magyar Televízióban is vendégeskedett.
Pünkösdi agytorna
Nagyszüleink és az ő nagyszüleik még eredeti rendeltetésüknek megfelelően használták ezeket a használati tárgyakat, amelyekben a népi bölcsesség és szépérzék öltött alakot. Ismerős tárgyakat és elfeledett neveket hoztunk kvízünkben, lássuk, Ön mennyit tud összepárosítani!
Azok a csodálatos televíziós férfiak
A televíziózás világnapján ezúttal nem a gyönyörű bemondónőkre, hanem a korszakos férfi bemondókra emlékezünk.