Béres Ilonát köszöntjük születésnapján!

Már főiskolásként a közönség kedvence volt a csodás hangú és tehetségű Béres Ilona, akinek munkásságát a legmagasabb szakmai elismerésekkel díjazták, a legfontosabbnak mégis a közönség szeretetét és ragaszkodását tartja.

Karakter

Dr. Góg Laura | 2022.06.04 | olvasási idő: kb. 3 perc


Színművészetis osztályukat gyakran legendás lányosztályként is emlegették, hiszen az osztálytársnők közül Tordai Teri, Polónyi Gyöngyi és Halász Judit is szerepelt Béres Ilona mellett az Esős vasárnap című filmben. Béres Ilona később Az aranyember és A kőszívű ember fiai című Jókai-filmekben is rendkívül népszerű volt, a jóságos Tímea és az álnok Alfonsine szerepében egyaránt. Gazdag pályafutása során bebizonyosodott, hogy később is a legváltozatosabb szerepekben és műfajokban tudta kiaknázni tehetségét és megélni hivatását. 

Varázsát példázza az a történet is, hogy büfélegendák szóltak arról, miszerint a Hátsó ajtó című előadásban való szereplésekor fogyott a legtöbb konyak a Vígszínházban, annyira tetszett a férfiaknak. A vonzó külső az ő esetében érzéki mély hanggal és intelligenciával is párosult, érettebb korában pedig bátran vállalt szerepet modern rendezésekben is. 

Kezdetben tagja volt a debreceni Csokonai Színháznak és a Madách Színháznak, legjobban azonban Várkonyi Zoltán Vígszínházában érezte magát, majd később Vámos László hívására a Nemzetihez szerződött. Klasszikus és kortárs szerepekben, színpadon és filmen is emlékezetes alakításokat nyújtott. Pár évvel ezelőtt vers-CD-vel is jelentkezett, melyen kedvenc verseit tolmácsolja a közönségnek.

A művészet és az élet szeretete, a kíváncsiság, valamint harmonikus, több mint 50 éve tartó boldog házassága tartja ma is fiatalon. Művészeti Akadémiai székfoglalójához mottóként Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című versének következő sorát választotta: „Mesterségem, te gyönyörű, / ki elhiteted: fontos élnem.”

A Nemzeti Fotótár képeiből az alábbi képválogatást kínáljuk nézőinknek, olvasóinknak a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja 80. születésnapja alkalmából.

Béres Ilona - Galéria

A lapozgatóban látható képek:

1. Ujlaky Lászlóval és Halász Judittal az Ahogy tetszik főiskolai vizsgaelőadásán (MTI Fotó: Keleti Éva)

2. Garas Dezsővel Müller Péter Szemenszedett igazság című darabjában (MTI Fotó: Keleti Éva)

3. A Madách Színház új tagjaként pózol a Duna-parton. (MTI Fotó: Keleti Éva)

4. Lőte Attilával Molnár Ferenc Olympia című darabjában (MTI Fotó: Keleti Éva)

5. Sztankay Istvánnal a Warrenné mestersége című Shaw műben (MTI Fotó: Keleti Éva)

6. Tordai Terivel Füst Milán Boldogtalanok című darabjának olvasópróbáján (MTI Fotó: Bartal Ferenc)

7. Tahi Tóth Lászlóval Szakonyi Károly Adáshiba című drámájában (MTI Fotó: Keleti Éva)

8. A kőszívű ember fiai című filmben Szemere Verával és Básti Lajossal (MTI Fotó: Bojár Sándor)

9. A Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban (MTI Fotó: Keleti Éva)

10. Portré 1965-ből (MTI Fotó: Keleti Éva)

11. Pécsi Sándorral a Szemenszedett igazság című darab próbáján (MTI Fotó: Keleti Éva)

12. Portré pálmalevéllel (MTI Fotó: Keleti Éva)

13. A Nemzeti Színház fiatal művésznőjeként, 1968-ban (MTI Fotó: Keleti Éva)

14. Básti Lajossal Ibsen Solness építőmester című drámájának próbáján (MTI Fotó: Keleti Éva)

15. Portré a szabadban (MTI Fotó: Keleti Éva)

16. A Madách Színház új tagjaként, 1965-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)

17. Cs. Németh Lajossal a Szentivánéji álom című vígjátékban (MTI Fotó: Keleti Éva)

18. A debreceni Csokonai Színház társulatának tagjaként (MTI Fotó: Keleti Éva)

19. Szabadtéri portré 1965-ből (MTI Fotó: Keleti Éva)

 

A kerek évfordulón Béres Ilonát az MTVA Archívum m3.hu oldalán a Talpig úriasszony című tévéjátékkal és a Hogy volt!? róla szóló, szórakoztató portréadásával köszöntjük. 

 

Borítókép: Budapest, 1965. szeptember 4. Béres Ilona színésznő, a Madách Színház új tagja egy kapunál pózol. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Keleti Éva. Azonosító: MTI-FOTO-F__EV19650904024

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 315 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Karikó Katalin Nobel-díjat kap

A Karolinska Institutet Nobel-közgyűlése idén az élettani és orvosi Nobel-díjat megosztva a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó, Széchenyi-díjas magyar biokémikusnak, Karikó Katalinnak és Drew Weissman mikrobiológusnak ítéli oda biokémiai felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését a COVID-19 ellen.

Az első magyar holdrakéta

Hazánk igen hamar bekapcsolódott a Hold meghódításáért folyó űrversenybe – a gyerekek szívén keresztül.

Az olasz filmipar tündöklő csillaga

95 éves Gina Lollobrigida, aki az 50-es, 60-as években robbant be a köztudatba, és bár népszerűsége megkopott, stílusa és nőiessége máig hat. Az örök díva a Magyar Televízióban is vendégeskedett.

Minden este Zenthe!

100 esztendeje született a színművész, akit a szakma és a közönség egyformán elismert és szeretett, saját bevallása szerint tenyerén hordozta a Jóisten. Zenthe Ferenc emléke előtt tisztelgünk, s hogyan is tehetnénk ezt méltóbban, mint (legnépszerűbb tévés, illetve színházi szerepeinek)[https://archivum.mtva.hu/m3/open?collection=M3-WmVudGhlMTAw&fbclid=IwAR30uvaouSlDQMy-UhkS6X0h9hYZL1Sr2SDlw41HayqT1x_woT4Na8EbhKQ] felidézésével?