A lélek nem öregszik

75. születésnapján köszöntjük Blaskó Péter színművészt!

Karakter

2023.06.13 | olvasási idő: kb. 3 perc


Színészi hivatását, bár édesapja volt művész, mégis édesanyjának köszönheti, aki a háború előtt maga is színművésznek készült. Másodéves főiskolás kora óta dolgozik, hiszen akkor forgatta Jancsó Miklóssal a Fényes szeleket. Várkonyi Zoltán osztályából friss diplomával azonnal leszerződtette a Nemzeti Színház, így fiatalon olyan kollégák mellett kellett helyt állnia, mint Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc vagy Agárdy Gábor.

A miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjaként (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

Bátyjával és öccsével édesapja, Blaskó János festményei között cseperedett fel, ahol magába szívta az alkotás folyamatát, küzdelmeit. Mindig izgatta, hogy mikor lesz egy-egy kép végre készen. Hasonlónak élte meg később a színdarabok, sőt egy szerep létrejöttét is. Édesapja szavait örökre megszívlelte: „Vannak részek, Petyuskám, amiket vissza kell egy picit tartani, azért, hogy az egészbe ne ugorjon ki.” Megélése szerint a próba a szülés folyamata, az előadás pedig a reprodukálásé. 

Színművészek jelenete Henrik Ibsen: Peer Gynt főpróbáján (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

Minden szerepénél arra gondol, vajon elviszi-e a néző magával, amit adni szeretne. A nézők pedig máig őrzik emlékezetükben Bánk bánként, Tartuffe-ként, Peer Gyntként, Malvolióként, Oszvaldként, Lőrinc barátként és még sok-sok szerepben.

August Strindberg szerepében (MTI Fotó: Farkas Tamás)

Egyszer így vallott: „A test öregszik, a lélek pedig vinné az öreg testet, futna, szárnyalna, de nem megy… már nem megy. Ami pedig nagyon fontos: vigyázni kell a szívre.” Isten éltesse Blaskó Pétert, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művészt! 

A színművész jelenete Bertolt Brecht Galilei élete című példázatában (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

Blaskó Pétert június 13-án kedden A szigetvári vértanúk című tévéfilmben és a Kedves versét elmondja című műsorban láthatják születésnapján, 15-én pénteken pedig a Vízkereszt, vagy amit akartok színházi előadásban, illetve a Színlap-portrék című riportfilmben találkozhatnak vele az m3.hu-n. Tartsanak velünk!

Borítókép: Blaskó Péter színművész a Hogy volt!? című tv-műsorban MTVA Fotó: Zih Zsolt, Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-484167

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Atlétikai világbajnokság régen és most

A budapesti atlétikai világbajnokság kapcsán praktikus információkkal és játékkal is kedveskedünk olvasóinknak, tartsanak velünk!

„Közönség nélkül teljesen lehetetlen Hofinak lenni”

Anyósom fekszik az ágyon. „Jaaaaj! Meghalok! Egy pók mászik a plafonon!” – Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!” Ma lenne 85 éves a világ egyetlen Hofi Gézája. És hogy mit mondana magáról és a világról? Mutatjuk.

Egy titkokat hordozó arc

Szegény családból származó, csendes és szerény fiatalember volt, aki játékmódjával átformálta a magyar színjátszást. 80 esztendős lenne Kozák András. 

Honvágytól hajtva

Hiába Hollywood vonzása, Szabó Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt kacskaringós élete Magyarországra vezette vissza, ahol 25 éve csatlakozott az égi színház társulatához.