Budapesti oroszlánok – fejtörő

Budapesti sétára hívjuk Önöket. Oroszlánvadászatra indulunk, lőfegyver mégsem szükséges, a nagyvadak becserkészéséhez most az agytorna is elegendő.

2020.06.25 | olvasási idő: kb. 5 perc


Az Afrikában honos ragadozó nagymacska a címer- és zászlótanban a királyság és az erő jelképe. Az Egyesült Királyság királyi címerében aranyszínű oroszlán, az egykori Velencei Köztársaság zászlaján szárnyas oroszlán, a város védőszentjének, Szent Márknak biblikus jelképe látható. Az oroszlán gyakran jelenik meg templomok, épületek, sírok őrzőjeként, miként az ókori görög város, Mükéné főkapuja felett is.
Az oroszlános kapu Mükéné romvárosában
Az Ószövetségben Ezekiel prófétánál, az Újszövetségben János jelenéseiben a négy lelkes állat egyikének oroszlánarca van, ami az Úr királyi hatalmát fejezi ki. Az oroszlán az evangélisták közül Márknak, a buddhizmusban Buddha bölcsességének jelképe is. A középkorban a vitézi bátorságra utalt, a magyar királyi jogar kristálygömbjébe vésett három oroszlán pedig hatalmi szimbólum.
A magyar királyi jogar
Kvízjátékunkban tíz budapesti oroszlán lelőhelyét keressük. Fém-, fény- és kőoroszlánok, kilenc közülük emberkéz munkája, egyet a természet formált ilyenre. Minden esetben három lehetőség közül választhat. Vágjunk is bele!
Borítókép: Budapest, 1967. február 23. Helios és Pasa, az Állatkert néhány hetes oroszlánkölykei gondozójukkal, Huszár Sándor főápolóval. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Petrovits László. Azonosító: MTI-FOTO-853316
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg csaknem 280 ezer fénykép közül válogathat. Ha kvízünk felkeltette érdeklődését ide kattintva számos érdekes felvételt talál.
További cikkek:

We are the World! – Gondolatok a Föld napjára

Ez a nap minden évben felhívás arra, hogy vigyázzunk a Földre, amelyen kívül számunkra egyelőre nincs hely.

Minden este Zenthe!

100 esztendeje született a színművész, akit a szakma és a közönség egyformán elismert és szeretett, saját bevallása szerint tenyerén hordozta a Jóisten. Zenthe Ferenc emléke előtt tisztelgünk, s hogyan is tehetnénk ezt méltóbban, mint (legnépszerűbb tévés, illetve színházi szerepeinek)[https://archivum.mtva.hu/m3/open?collection=M3-WmVudGhlMTAw&fbclid=IwAR30uvaouSlDQMy-UhkS6X0h9hYZL1Sr2SDlw41HayqT1x_woT4Na8EbhKQ] felidézésével?

Toldi – Jankovics Marcell utolsó rendezése

Október 21-én lenne nyolcvanéves Jankovics Marcell. A május 29-én elhunyt művész a Toldi bemutatóját már nem érhette meg. Arany János elbeszélő költeményének 13 részes rajzfilmváltozatát a Duna Televízió szeptember 19-től vetíti.

A magyar úszás napja

Az úszás az ókori görögöknél a műveltség fokmérője volt, ma egyszerre sport, kikapcsolódás, edzés, és az egészség megőrzésének egyik legjobb módja.