
Mindannyiunk Ötvös Csöpije, Sándor Mátyása, Zentay Dezsője
80 éves lenne Bujtor István, ez alkalomból felelevenítünk néhány kedves sztorit róla és pályafutásáról.
Karakter
2022.05.05 | olvasási idő: kb. 3 perc
Édesanyja Gundel-lány, édesapja orvos, öccse rockzenész, féltestvére egy színészlegenda volt, ő maga orvosira készült, de végül a közgázon tanult, és már az egyetemi évek alatt forgatott. Első filmje forgatása kapcsán, Keleti Márton rendező tanácsára változtatta nevét Frenreiszről – anyai nagyanyja után – Bujtorra. Valószínűleg ő lehetett az első frissen diplomázott külkereskedő, akinek rögtön négy színház is állást ajánlott.
Semmilyen poéntól nem hátrált meg. A színészválogatottban többször fociztak együtt Garas Dezsővel, aki egy vékony, cingár srác volt, pontosan a magas, erős Bujtor ellentéte. Kitalálták, hogy viccből összevesznek a pályán. Garas Dezső két hatalmas pofont adott neki, mire ő eldobta magát. A Népstadionban nyolcvanezer ember hirtelen elnémult, hogy te jó Isten mi történt? Ezt az öltözőben ők persze tökéletesen begyakorolták, így a csapattagok majd meghaltak a röhögéstől. Ez a jelenet aztán hagyománnyá vált.
Bátyja, a nála tíz évvel idősebb Latinovits Zoltán az ő pályakezdésekor már elismert színész volt: „Biztos, hogy nyomott az ő nagysága, meg a hatalmas egyénisége, meg súlya, de valahogy én úgy éreztem, hogy picit úgy rám is ragyog abból a fényből. Nem éreztem tehernek soha. Nagyon sokat segített nekem a pályámon. Büszke voltam mindig rá.”

Bud Spencer inspirálta Ötvös Csöpi karakterének megformálásában. Pályatársai szerint csipkelődő, vidám, sportot és a hasát igen szerető személyiség volt. Erő sugárzott belőle, mindig csinált valamit, imádott mókázni, de mindig felkészülten állt a nézők elé. Színész volt, rendező, színházigazgató, külkereskedő, vízirendész, hajóskapitány és még ki tudja mennyi minden más. Lebilincselő személyisége, akiben a tartás, a humor, a kedvesség és az irónia egészen bámulatos harmóniává érett össze, örökre velünk marad.
Borítókép: Bujtor István (Alfieri) Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájának próbáján. MTI Fotó: Kabáczy Szilárd Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 316 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Irinyi és a világhódító találmány
205 éve született a biztonsági gyufa feltalálója. Megmutatjuk, mi mindennel foglalkozott még, és hogy mire használjuk a tűzgyújtáson kívül az apró fapálcikákat.
Farsang – vízkereszttől hamvazószerdáig
A farsang vízkeresztkor kezdődik, és a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart, ami idén február 17-re esik.
Ünnepeljék velünk Galambos Erzsi születésnapját!
Kisgyermekként szinte a színházban "élt", így aztán nem csoda, hogy pályafutása mesés lett. E mesés pályafutás legfontosabb állomásait idézzük fel, és persze bemutatjuk, mely műsorokkal köszöntjük a művésznőt a december 5-én tartandó születésnapja alkalmából.
Színészek az újságírók ellen
SZÚR. Sokan valószínűleg még emlékeznek, sokan azonban már nem, hogy miből áll össze ez a mozaikszó. Gyorsan el is áruljuk: színészek és újságírók rangadója. Hosszú időn keresztül igazi esemény volt ez, mely tömegeket mozgatott meg: volt idő, amikor a Népstadiont is megtöltötték az érdeklődők.