
A legszórakoztatóbb önkéntes rendőr
90 éve született a Demokratikus Dundik Társaságának alapító tagja, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, zseniális komika, a Vidám Színpad örökös tagja, Csala Zsuzsa.
Karakter
2023.07.09 | olvasási idő: kb. 2 perc
Csala Zsuzsa nem akart színésznő lenni, építésznek vagy kertészmérnöknek készült, ám másodikos gimnazistaként egy iskolai előadáson meglátta őt Pártos Géza. 16 évesen érettségi nélkül került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol komika-utánpótlást kerestek, pedig imádta a drámai szerepeket. Bánki Zsuzsa is tragikát látott benne, ehhez viszont le kellett volna fogynia 3-4 kilót, ami sohasem sikerült. A harmadik évben Both Béla eltanácsolta a főiskoláról pályaalkalmatlanság okán. Vajon köze volt hozzá, hogy a mindig viccelődő, remek humorral megáldott Csala az osztályfőnökét is kitűnően parodizálta? Sosem derült ki, de a színésznő életében igazi mélypontot jelentett az esemény..
Akkoriban a kibukott tanulók nem szerződhettek társulathoz, de Kazimír Károly beprotezsálta a fiatal színészt az Állami Déryné Színházba, ahol rögtön vígjátékokban játszott. Diplomát nem szerzett, de a feladatok korán megtalálták, közel 60 évet töltött a színpadon. Bár súlya miatt sokat bántották, megbékélt vele, a bohózatokban, vígjátékokban védjegyévé vált teltkarcsú, derűs alakja. Számtalan színpadi és televíziós szerepben láthatta a közönség, remek színésznő, és kora egyik legkiválóbb komikája lett. Kedvelt szereplője volt a Rádiókabarénak, de a lottózás reklámarca is ő volt, és hangját adta Ursulának, Bubó doktor asszisztensnőjének a Kérem a következőt! című rajzfilmsorozatban.
Csala Zsuzsa szívesen állt jó ügyek szolgálatába, szabadidejében önkéntes rendőrként lopott autók után kutatott. A megállított autósok gyakran átverés show-nak vélték, mikor megpillantották az egyenruhában intézkedő művésznőt. A Magyar Rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjává is megválasztotta.
A színésznő 40 évig volt a Vidám Színpad művésze, a társulat felbomlása így nagyon megviselte. A Budaörsi Játékszínben és a Fogi Színházban játszott utolsó éveiben.
Csala Zsuzsára az MTVA Archívum online csatornáján, az m3.hu-n ma a Kincsestár róla szóló epizódjával, valamint a Házasságszédelgő című tévéjátékkal emlékezünk. Tartsanak velünk!
Borítókép: Csala Zsuzsa és Simorjay Emese MTI Fotó/Magyar Fotó: Földi Imre Tulajdonos: MTI Fotóarchívum Zrt.: MTI-FOTO-911833
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Könyvtárak sínen és négy keréken
Április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ezen a napon egy kicsit jobban odafigyelünk azokra az értékekre, amelyekhez a könyvek által jutunk, és azokra az emberekre, akik segítenek nekünk a kölcsönzőhelyeken. Bár a világ rohan és változik, ezekre a biztos pontokra ma is szükségünk van.
„Turay Ida a bizonyosság arra, hogy a múlás nem elmúlás”
Mindenki Dusikája igazi mozisztár volt, szinte nem készült olyan magyar film a 30-as években, amiben ne szerepelt volna.
Fényképészből nevettető
Születésnapján köszöntjük a Kossuth- és Jászai Mari-díjas és a Halhatatlanok Társulatának sorába is beválasztott színész-parodistát, Gálvölgyi Jánost, aki kerülőúton érkezett a világot jelentő deszkákra.
Precizitás, letisztult jellemábrázolás: Horváth Sándor
„Szeretem, hogy a játszani igét sohasem cseréli fel a látszanival, hogy még kedvetlenül formált szerepeiben se megy önnön szintje alá.” – írta róla Száraz György.