
Az átalakulóművész
Születésnapján köszöntjük a Jászai Mari-díjas Egri Kati színésznőt, aki kilépett híres szülei árnyékából, és saját jogon is kivívta a közönség elismerését és szeretetét. Nézzék meg képválogatásunkat!
Karakter
2023.04.29 | olvasási idő: kb. 2 perc
Az átváltozások mestere már a főiskolai vizsgán is bizonyított, ahol éppen olyan meggyőző volt a félszeg kislány szerepében, mint tenyeres-talpas szolgálóleányként. Édesapja Egri István színész, rendező, édesanyja Náray Teri színésznő volt. Egri István más pályára szánta lányait: Mártát orvosnak, Katalint pedig az első női asztalosnak, de végül mindketten a világot jelentő deszkákat választották. Egri Kati rengeteg színpadi szerepben nyújtott kiemelkedőt, a szélesebb közönség mégis kabarémunkásságáról és olyan Szabó Magda-adaptációkból emlékszik rá leginkább, mint az Abigél, a Régimódi történet vagy Az ajtó, melynek főszerepét játszotta. A színésznőt születésnapján életét és pályáját megidéző képekkel köszöntjük.
Tekintsék meg lapozható képgalériánkat!
- Portré 1984-ből (MTI Fotó: Bara István)
- Egri Márta, Egri István, Náray Teri és Egri Kati (MTI Fotó: Keleti Éva)
- Rádiókabaré felvételen 1990-ben (MTI Fotó: Hámori Szabolcs)
- Főiskolai végzősként társaival (MTI Fotó: Farkas Tamás)
- Csikos Sándorral 1987-ben (MTI Fotó: Tóth István Csaba)
- A Radnóti Miklós Színházban (MTI Fotó. Fényes Gábor)
- Dörner Györggyel (MTI Fotó: Tóth István Csaba)
- Szerencsi Évával az Abigél forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)
- Gera Zoltánnal, Eperjes Károllyal és Varga Máriával (MTI Fotó: Kleb Attila)
- Mikó Istvánnal rádiókabaré-felvételen 2015-ben (MTI Fotó: Zih Zsolt)
A színésznőt a mai napon az MTVA Archívum online csatornáján az m3.hu-n az Utolsó padban című filmben láthatják. Tartsanak velünk!
Borítókép: Egri Kati színésznő MTI Fotó, Készítette: Zih Zsolt Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum: MTI-FOTO-579982
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 324 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Kő és lélek – megkövült történelmünk
Melocco Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje 1935. április 3-án született Rómában.
Csukás István, aki megalkotta Süsü sárkányt, Mirr-Murrt, Pom Pomot, Gombóc Artúrt és társaikat
A Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima díjas költő, író, a nemzet művésze április 2-án lenne 85 éves.
Makovecz Imre, a magyar organikus építészeti iskola megteremtője
Minden alkotásával arról vallott, hogy az épületek különös lények. Házainak arca, szeme van. „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt” – mondta el egy alkalommal.
A 90 éves magyar hangosfilm… és ami mögötte van
Száll a Körhinta, felberreg a Meseautó, és Kabos Gyula hagymát csak hagymával hajlandó enni az örökzöld Hyppolit, a lakáj című filmben. Legendás pillanatok és alakítások fűződnek a 90 éve „beszélő” 120 éves magyar filmgyártáshoz. De mi van a csillogó felszín mögött?