Made in Hungaria

Tudják, hol és hogyan került kapcsolatba a rock and rollal? És hogy mi köze a futballhoz? Születésnapján köszöntjük Fenyő Miklóst, egyúttal néhány érdekességet is megosztunk róla.

Karakter

2022.03.12 | olvasási idő: kb. 2 perc


Budapesten, 1947. március 12-én született az Artisjus- és Fonogram-életműdíjas énekes, dalszerző, szövegíró. 1956-tól néhány évig az Amerikai Egyesült Államokban nevelkedett, ahol az amerikai rock and roll nagy hatással volt rá. Húszévesen alapította meg második zenekarát, a Hungáriát, amellyel 1968-ban megnyerték a Ki Mit Tud? vetélkedőt. Egyik pillanatról a másikra váltak országosan ismertté, a következő évben pedig a Táncdalfesztivál Közönségdíját is elhozták annak ellenére, hogy a zsűri eltanácsolta őket. 

A Hungária tánczenekar 1968-ban (MTI Fotó: Keleti Éva)

A kétgyermekes, ma már nagypapa zeneszerző-énekes imádja a régiségeket, szenvedélyes focirajongó, kevesen tudják róla, hogy igazolt futballbíró. A jampi korszak után egy break és rap stílusú albuma is megjelent, szólólemezeket is készített és menedzserként is dolgozott, ő fedezte föl Szandit (Pintácsi Alexandra), de írt diszkóslágereket is a Modern Hungária formációban.

Fenyő Miklós a Modern Hungária koncertjén 1987-ben. (MTI Fotó: Kleb Attila)

Ma sincs házibuli Fenyő-dalok nélkül, és legnépszerűbb slágerei napjainkban sem hiányozhatnak a rádiók játszási listáiról, pl. a Micsoda buli, Csókkirály, Csavard fel a szőnyeget!, Csók x csók és a Limbó Hintó. A rock and roll életérzést a Hotel Menthol musicalben mutatták be Novai Gábor zenésztársával, és életrajzi ihletésű zenés filmvígjáték is készült róluk Made in Hungaria címmel.

BORÍTÓKÉP: Budapest, 1983. december 16. Fenyő Miklós énekel Miki című nagylemezének élő bemutatóján a Fővárosi Operettszínházban. Készítette: Földi Imre. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-891085

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 313 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

„Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla”

Harminc éve távozott a színészóriás, aki a humort mindennél komolyabban vette. Bár a közönség elsősorban mint mulattatót szerette, drámai és énektehetsége is emlékezetes.

"Mennyi mindent túléltünk...Janka meg én"

Ki ne ismerné őt? Kiváló humora és parádés szerepei az ország egyik legkedveltebb színésznői közé emelték. Köszöntsük ma, születésnapján Pásztor Erzsit!

Emlékezés a 90 éve elhunyt edzőzsenire

Edzőként, sportvezetőként érte el legnagyobb sikereit Komjádi Béla, aki a kombinációra épített mozgójátékkal forradalmasította a vízilabdasportot.

Különleges fotók és érdekességek a 110 éve született Básti Lajosról

Az örök Ádámra, Csongorra, Lear királyra és Higgins professzorra emlékezünk egy különleges videós bejátszással!