Ferrari Violetta üstökösszerű pályafutása

Kilencven esztendeje született Ferrari Violetta Jászai Mari-díjas színésznő, akinek tíz éve volt arra, hogy örökre belopja magát a magyar férfiszívekbe.

Karakter

2020.04.25 | olvasási idő: kb. 5 perc


Édesapja olasz hadifogolyként került Hódmezővásárhelyre, ahol 1930. április 25-én negyedik gyerekként született meg. Miután a szegénység elől felköltöztek Budapestre, gyermekszínészként tűnt fel Lakner bácsi társulatában, játszott a Magyar Rádió gyermektársulatában, részt vett a Corvin Áruház gyermekruha-bemutatóin, Sennyei Vera partnere volt a Vígszínházban.
Ferrari Violetta 1948-ban (MTI Foto: Várkonyi László)
Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már hallgatóként kitűnt a többiek közül. Még nem is végzett, már ő volt az ügyeletes szerelmes fiatal színésznő. Diplomáját 1949-ben kapta meg, s rögtön szerződtette a Nemzeti Színház, ahol klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta. A Magyar Rádió műsorújság munkatársa lelkendező írásban számolt be a fiatal művésznő alakításairól. Friedrich Schiller Ármány és szerelem című színművében Lujzát, a polgárlányt alakította, szerelmesét, a nemesi származású Ferdinándot a fiatal Gábor Miklós játszotta, a többi szerepben olyan színészóriások tűntek fel, mint Somlay Artúr és Gózon Gyula.
Az Ármány és szerelemben a Magyar Színházban (1950) (MTI Foto)
A magyar színháztörténet meghatározó korszakában került a legnagyobbak közé, Tímár Józseffel, Gobbi Hildával és első férjével, Básti Lajossal dolgozott együtt. 1950-től 1956-ig eljátszotta Hippolytát, az amazonkirálynőt (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ophéliát (Shakespeare: Hamlet), Cherubint (Beaumarchais: Figaro házassága) és Tündét (Vörösmarty: Csongor és Tünde).
Ferrari Violetta Tünde és Kállai Ferenc Csongor szerepében a Nemzeti Színházban (1952) (MTIFoto: Várkonyi László)
1950-től filmezett is. Határozott jellemű, érzelmes lányokat alakított a Dalolva szép az élet (1950), a Civil a pályán (1951) című filmvígjátékokban, szemüveges egyetemi tanárnőt a 2x2 néha 5-ben (1954), Szendrey Júliát a Föltámadott a tengerben (1953).
A Föltámadott a tenger forgatása a Magyar Nemzeti Múzeumnál (MTI Foto: Keleti Éva)
Népszerű volt, kortársai benne látták megtestesülni az emancipált nőt, elhalmozták szerepekkel, 1956-ban második férjével és pólyás gyermekével mégis elhagyta az országot. Először Bécsben, később a Német Szövetségi Köztársaságban telepedtek le.
Ferrari Violetta egy népszerű osztrák művésznővel, Susi Nicolettivel egy bécsi kávéházban (MTI Foto)

Színészi pályája nem ért véget, musicalekben és filmekben is szerepelt. Legnagyobb színpadi szerepálma is megvalósult, a címszerepet alakíthatta G. B. Shaw Caesar és Cleopatra című drámájában. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, de szerepet már nem vállalt. 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra, 2014. január 23-án hunyt el Budapesten.

Borítókép: Budapest, 1951. február 3. Vivie szerepében G. B. Show Warrené mestersége című színdarabjában. Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Készítette: Mező Sándor, azonosító: MTI-FOTO-767778

További cikkek:

Honvágytól hajtva

Hiába Hollywood vonzása, Szabó Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt kacskaringós élete Magyarországra vezette vissza, ahol 25 éve csatlakozott az égi színház társulatához.

Új képhez új hangot adunk!

Arról, hogy a filmrestaurálás mozgóképes oldalról mit rejt magában, már esett szó az ikonikus Tüskevár című sorozat kapcsán. A következőkben annak rejtelmeibe nyújtunk betekintést, hogyan lehet friss hangot varázsolni a régi filmek alá.

Szinetár 90.

Milliók ismerték a tévés Ki mit tud? zsűrijéből az első magyar musical rendezőjét. A színpadi és televíziós műfajok mindegyikében emlékezeteset alkotott a 90. születésnapját ünneplő Szinetár Miklós.

Évtizedek a nézők otthonában

Immár 29 éve, hogy Tamási Eszter, a valaha élt egyik legnépszerűbb bemondónő nincs köztünk. Rá és más népszerű tévés személyiségekre emlékezünk. (Videóval!)