
Laboratórium helyett színpad
Általános iskolás korában a természettudomány, főleg a fizika és a kémia érdekelte. Mikroszkóppal vizsgálódott, eredetileg vegyésznek készült, de rádiót is épített. A közönség szerencséjére azonban felfigyeltek rá a rákosligeti templomi kórusban. Így indult a legendás énekes, Gregor József pályája, aki augusztus 8-án ünnepelné 80. születésnapját.
Karakter
2020.08.06 | olvasási idő: kb. 5 perc
Az Esti kérdés című riportműsorból Gregor József portréja rajzolódik ki a nézők számára. Ezt követően az operairodalom egyik legendás szerepében látható: Verdi Falstaffjában énekli Pistol szerepét. Az 1985-ben készült operafilmben partnerei többek között Melis György, Tokody Ilona, Palcsó Sándor és Götz Anna. Verdi vígoperája - amely a zeneszerző utolsó műve - a kivénhedt, pénzéhes lovag történetét eleveníti meg a 15. századi Angliában. Falstaff tehetős asszonyok elcsábításában látja a felemelkedés útját, ám a kiismerhetetlen emberi természet és kapcsolatok közbeszólnak.

A zenés Tv-színház egyik népszerű epizódja Szinetár Miklós rendezésében a Fidelio. Beethoven egyetlen operájában a hűséges feleség álruhában szegődik a börtönparancsnok mellé, hogy férjét kiszabadítsa. Ebből születnek a bonyodalmak: a börtönparancsnok lánya beleszeret az álruhás asszonyba. A végén majdnem minden jól alakul, a bűnös meglakol, a jó elnyeri jutalmát, a börtönparancsnok lánya azonban hoppon marad. Gregor József a börtönparancsnok szerepében szórakoztatja a nézőket, partnerei Csavlek Etelka, Molnár András és Bátori Éva. Meg lehet-e ismerni bárkit egy műsorból, csupán néhány történet alapján? A Lehetetlen?! című műsor ezt kísérli meg: bemutatni a művészt és az embert néhány életepizód felvillantásával. A Vámos Miklós műsorvezetővel történő beszélgetés után minden vendéget kicsit közelebb érzünk magunkhoz. Ígérjük, hogy ez nem lesz másként Gregor József esetében sem, aki különösen színesen és szívesen mesél magáról.
Ismerjék meg az m3.hu-val és műsoraival a nagyszerű operaénekest, tartsanak velünk ezen a héten is! Borítókép: Budapest, 1987. március 5. Gregor József operaénekes Mozart: "Szöktetés a szerájból" című operájának főpróbáján a Magyar Állami Operaházban. MTI Fotó: Fényes Tamás, tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-898760
Böjt nálunk és a nagyvilágban
Összhangban a kultúrák és vallások
Rikkancsból színészlegenda
115 éve született a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész Dajka Margit, aki nyolcévesen még rikkancsként rótta a nagyváradi utcákat, egy évvel később azonban már a világot jelentő deszkákat koptatta.
Háry, a XXI. századi hős
Hogy kicsoda Háry János? A nagyot mondó bakát nem kell különösebben bemutatni. Garay János elbeszélő költeménye alapján írt daljátékával Kodály Zoltán egy csapásra ismertté és népszerűvé tette alakját, a magyar kultúra napjainkig élő, szerves részévé vált.
„Minden a fejen, a kézen, meg a bátorságon múlik”
Tíz éven keresztül csak Kamuthyak nyertek magyar bajnokságot tőrvívásban. Dr. Kamuthy Jenő hatszoros, öccse, László pedig négyszeres magyar bajnok volt.