Igazi férfiak és igazi nők

140 éve született egyik legnagyobb és legnépszerűbb írónk, Móricz Zsigmond. Epikája számos későbbi népszerű filmhez nyújtott remek alapot, amelyek a mai közönség számára is tartogatnak mondanivalót és értéket. Ilyen a Rózsa Sándorról szóló regényből készült film és neki köszönhetjük a Míg tart a szerelmet is. Persze nem csak Móricz műveit hoztuk a hétre. Középpontban a férfiak és a nők kapcsolata remek színészekkel és sziporkázó alakításaikkal, természetesen szórakoztató formában.

2019.07.01


A néplélek már csak olyan, hogy gyakran áll a szegénylegények, a vesztesek mellé. Igazságosnak érzi, hogy a gazdagoknak kevesebb, a szegényeknek több jusson. Ezen alapszik Robin Hood vagy Lúdas Matyi évszázadok óta tartó népszerűsége, s ez lehet az oka annak is, hogy Rózsa Sándorra és más XIX. századi betyárokra nosztalgiával emlékezünk. Móricz Zsigmond neki és társainak állított emléket Rózsa Sándor-regényeiben (Rózsa Sándor a lovát ugratja, Rózsa Sándor összevonja szemöldökét), melynek tervezett harmadik kötete már nem készülhetett el. A cselekvő hős történetén keresztül a szegénység és pompa ellentéte jelenik meg a 12 részes filmsorozatban is, melyet Szinetár Miklós rendezett, nem kisebb művészek szereplésével, mint Szirtes Ádám, Cserhalmi György, Horváth Teri, Oszter Sándor, a narrátor szerepében pedig Bessenyei Ferenc hangjában gyönyörködhetünk.

A Míg új a szerelem Kállai Ferenc és Sunyovszky Szilvia jutalomjátéka. A szintén Móricz Zsigmond művén alapuló film férfi-nő kapcsolatát járja körül, ami alapvetően bonyolult, így szinte kimeríthetetlen téma. Az öregedő szobrászművész és az ünnepelt fiatal színésznő házassága és az ebből adódó problémák, visszás helyzetek még tovább bonyolítják azt, ezek megmutatása áll a film középpontjában. Értékek találkoznak és konfliktusok bomlanak ki, míg a főhős lassan hajlandó válaszokat adni saját kérdéseire, szembenézni a problémával, amely nem csupán generációs különbség, hanem értékrendi is. Szőnyi G. Sándor rendezése érzékenyen mutatja be a fiúutódra és intimitásra vágyó férfi és a csillogást, hódolatot áhító független gondolkodású nő vágyait, összeütközését és döntéseit.


Dús Péter szobrászművész és az ifjú feleség, Ágnes, azaz Kállai Ferenc és Sunyovszky Szilvia

Hasonló téma körül bonyolódik a Ragaszkodom a szerelemhez című film, melyben ötvenes férfiak és húszas nők kapcsolata bontakozik ki. A felmerülő kérdések - van-e joga egy ilyen idős férfinak a szerelemhez és milyen áron - megválaszolása persze nem teszi semmissé a megoldandó problémákat. Még akkor sem, ha a szereposztásból fakadóan (az ötvenes urakat Bács Ferenc és Darvas Iván alakítják) senkinek nem lehet kétsége, hogy természetesen ilyen sármőröknek joga van a szerelemhez. S persze a szépségek közelében fiatal udvarlók is felbukkannak, ami jelentősen megbonyolítja a helyzetet. Az ifjú hölgyek szerepében Tóth Enikő és Pápai Erika varázsolja el az idősödő urakat, és persze a nézőket.


Korhatáros-e a szerelem? Darvas Iván és Tóth Enikő főszereplésével keressük a választ.

Rengeteg vidámság rejlik a Ne éljek, ha nem igaz! helyzeteiben, ahol a főnök kizárólag házas embereket hajlandó alkalmazni. Mit tehet, akinek nincs társa, de dolgozni szeretne? Füllent és persze kellemetlen helyzetekbe kerül, végül - hogy teljes legyen a káosz - valóban szerelmes lesz.


A főszereplő Sammy Noles szerepében Kálmán György

Természetesen nem marad el a héten az UHD-ben vetített Tüskevár következő két része sem, ahogy színészóriásokkal is találkozhatnak a Mestersége színész sorozatban, de a gyerekeknek is kínálunk látnivalót. Tartsanak az M3.hu-val ezen a héten is!

 

További cikkek:

Beteljesült álom töltött káposztával

„Hajózok az életben, úton vagyok a bennem rejlő optimizmussal, életszeretettel, igazságérzettel. Ezért sem szeretem a volt szót, inkább mindig az érdekel, mi lesz, mi vár rám.” Így vallott az élethez való viszonyáról a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Bánsági Ildikó, akit születésnapján köszöntünk.

Az olvasás világnapja

Szeptember 8-án tartják világszerte az olvasás világnapját, melynek célja, hogy felhívja az írás-olvasás fontosságára a figyelmet.

Liliomfi, aki Kolozsvárról érkezett Badacsonyba

Makk Károly 1954 augusztusában forgatta Szigligeti Ede vígjátékából a Liliomfit, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia tagjai 2012-ben a legjobb 53 magyar film közé válogattak. Gink Károly fotóművész ott járt a forgatáson, és kiváló felvételeket készített.

Ki tud többet az ország kedvenc vizslájáról?

A Frakk, a macskák réme című sorozat kiállta az idők próbáját: évtizedek óta gyermekek és gyermeklelkű felnőttek generációit szögezi a képernyők elé. Ennek örömére a (Magyar Posta az MTVA-val együttműködve ünnepi bélyegsorozattal örvendezteti meg a rajongókat.)[https://mtva.hu/2020/11/04/belyegen-a-frakk-a-macskak-reme/] De ki állathatja magáról, hogy igazán ismeri Károly bácsi kutyusát? A kvíz kitöltése után kiderül! Kezdhetjük?