
A vers volt a lételeme
Ma lenne 80 éves Juhász Jácint, aki egy korszak színészideálja volt, nevezték sztárnak, családtagnak, cimborának, pedig nem volt más, mint ízig-vérig előadóművész.
Karakter
2023.05.13 | olvasási idő: kb. 3 perc
A Jászai Mari-díjas művész Mogyoródon született 1943. május 13-án. Szokatlan nevét édesapja révén kapta, aki a településen élő népes Juhász család miatt olyan nevet akart fiának, amivel a postás is könnyen megtalálja. A Jácint névre az édesapa egyébként a szentek neveit böngészve bukkant, a helyi plébános mégsem akarta megkeresztelni a fiút. Így lett második neve Róbert, melyet a színész soha nem használt. Juhász Jácint eredetileg orvosnak készült, egy gödöllői amatőr színházi fellépésen Arany János Epilógusával terelődött más irányba élete. Végül mások rábeszélésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol különösen Ady verseit szavalva emelkedett ki társai közül.
Pályáját Veszprémben kezdte meg, majd a budapesti Madách Színházhoz került. Széles körben ismertté a Vivát, Benyovszky! című televíziós sorozat főszerepe tette. Ekkortájt vált „családtaggá” a televíziónézők körében, hiszen a sorozat sikere után sokat volt képernyőn. A hirtelen jött ismertség teherként nehezedett rá, pedig Pécsi Sándor előre látva az ifjú jövőjét figyelmeztette: „Fiacskám, nem a bukást nehéz elviselni, hanem a sikert.” Juhász Jácint nemcsak a sorozatokkal és filmekkel, hanem versfelvételeivel is növelte népszerűségét. Fantasztikus tehetséggel érzett rá Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila és más nagyjaink költeményeinek dinamikájára. Interpretációit nem az eltúlzott érzelemábrázolás, hanem az „ezerarcú mezzoforték és csendek” tették egyedivé.
Karrierje során többek között olyan filmekben volt látható, mint a Szegénylegények, a Fényes szelek, a 80 huszár vagy a Makra. A Vivát, Benyovszky! mellett pedig még számos tévésorozatban felbukkant, például a Tenkes kapitányában, az Utánam srácok!-ban, a Névtelen várban, a Mint oldott kévében és a Falu jegyzőjében. Kellemes baritonja szinkronszínészként is keresetté tette, hangját adta például Martin Sheennek, Harrison Fordnak és a német indiánfilmek szerb sztárjának, Gojko Mitićnek is. A mozgóképes sikerei ellenére Juhász Jácint művészete első számú színterének mindig a színházat tekintette, ahol álmai beteljesültek, azaz fajsúlyos férfiszerepekben bontakoztathatta ki tehetségét. Kiemelkedő alakításai voltak Ádám Madách Az ember tragédiájában, John Proctor Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámájában, illetve Ibsen Hedda Gablerében Ejlert Lövborgként.
A színész nagy sport-, és elsősorban focirajongó hírében állt. A főiskola után a veszprémi társulat mellett a helyi focicsapatot is erősítette, a test edzését ugyanis legalább annyira fontosnak tartotta, mint az elméjét. Később a SZÚR-ok, azaz a Színészek-Újságírók Rangadóinak egyik leggólerősebb sztárcsatára lett, miután a kapu védelmét Koós Jánosnak engedte át. Arról, hogyan próbálta a focit és a színházat összeegyeztetni Veszprémben, így mesélt egyszer: „az Ármány és szerelem premierje előtti napon salakos pályán fociztunk. Az egyik hátvéd megunta, hogy már két gólt lőttem róla, és a következő támadásnál úgy felvágott, hogy a salak leradírozta a combomról a bőrt. Egyik orvos barátom egész este szedegette csipesszel a salakszemecskéket a lábamból. Kegyetlenül fájt, sántítani nem mertem. Egy marék fájdalomcsillapítót vettem be a premier előtt. Ment is minden, mint a karikacsapás! Következett az a jelenet, amikor le kellett térdelnem a Lady előtt. A bőr megfeszült, felszakadtak a sebek, és a combomra tapadó fehér tiszti nadrágon átütött a vér. Lekaptam a fejemről a sapkát, és odatettem. A szünetben nadrágot váltottam. Az előadás után a rendező számonkérte a ruhacserét. Én a premier izgalmával magyaráztam. Ezt megúsztam — a mai napig nem tudják az igazi okot.”
A művész életének utolsó szakaszában is inkább megmaradt a líra követének, nem adta nevét reklámokhoz vagy az akkor induló szappanoperákhoz. A versek mestere és sok éven át a gyermekek cimborája az azonos című tévéműsor vezetőjeként hosszan tartó betegség után, mindössze 55 évesen távozott 1999-ben. Emlékét nevében a mogyoródi művelődési ház és a régi felvételek örökké őrzik.
Juhász Jácintra a mai napon az MTVA Archívum online csatornáján az m3.hu-n a Kincsestár róla szóló epizódjával emlékezünk.Szavalását meghallgathatják a Petőfi-versek című sorozat mai részében, a művész alakítását pedig a Tévéműsorok menüpont alatt található Ellenségek című tévéjátékban láthatják. Tartsanak velünk!
Borítókép: Juhász Jácint Gyöngyössy Katalinnal MTI Fotó, Készítette: Illés István Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum: MTI-FOTO-873738
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 325 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Az első Oscar-díjas játékfilmünk
Mit szeret az életben Szabó István? Filmet rendezni. Állni a kamera mögött és remek színészekkel dolgozni. 1982. március 29-én a Mephisto nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.
Precizitás, letisztult jellemábrázolás: Horváth Sándor
„Szeretem, hogy a játszani igét sohasem cseréli fel a látszanival, hogy még kedvetlenül formált szerepeiben se megy önnön szintje alá.” – írta róla Száraz György.
Made in Hungaria
Tudják, hol és hogyan került kapcsolatba a rock and rollal? És hogy mi köze a futballhoz? Születésnapján köszöntjük Fenyő Miklóst, egyúttal néhány érdekességet is megosztunk róla.
45 éve a képernyőn a Matula rejtélye
1978-ban éppen ezen a napon mutatták be a Szabó Magda regénye alapján készült nagy sikerű Abigél című tévésorozatot. Néhány érdekességet gyűjtöttünk az évfordulóra emlékezve.