
A cinkos mókamester
Kiszólásaival a közönséget is „tettestársává” tette tréfáiban Kazal László színész, énekes, dalszerző, konferanszié és komikus. A ma 40 éve elhunyt nevettetőre emlékezünk.
Kultúrsnack
2023.05.10 | olvasási idő: kb. 3 perc
Az 1911. február 27-én Budapesten született művész csonka családban nevelkedett, mert édesapja az első világháborúban elesett. A későbbi komikus az iskolát hamar hátrahagyta és számtalan állásban kipróbálta magát. Többek közt volt kifutó, borfiú, majd borpincér, és Rákosi Szidi Színészképzőjében is munka mellett tanult esténként 1929-ig. Az akkor még sudár ifjú Miskolcon lett segédszínész, és elsősorban bonvivánszerepekben alkalmazták, de Az ember tragédiájának Ádámját is eljátszhatta. Több történet kering arról, miért kellett Miskolcról távoznia. Egyesek szerint románca miatt Mezey Máriával, mások szerint egy dulakodásig fajuló vita miatt az ügyelővel. Ettől fogva a vidéki társulatokat járta, majd 1936-ban egy vendégszereplés apropóján került Budapestre.
Állandó szerződést ekkor még nem kapott, így mellékállásokat vállalt például nyakkendőárusként és az Angol Park revüszínházának zenekarában. A színház naponta több előadást tartott a hullámvasút előtti parkszínpadán. A szünetekben figyelt fel a társulat hangos kacajaira az igazgató, akit Kazal László humora úgy magával ragadott, hogy nyomban felküldte a színpadra az ifjú színészt, ezzel elindítva a komédiások útján. Kazal tréfái hamar felkapottak lettek a budapesti kávéházak és mulatók színpadán, a történelem azonban közbeszólt. A háború után a színész-komikus sorsa jobbra fordult, a Rózsa utcai Intim Színház színpadán az Egymillió dollár főszerepét játszotta későbbi felesége, Balogh Erzsi oldalán. Kazal László a Vidám Színpad megalapításától egészen haláláig a társulat tagja volt, de gyakran lépett fel olyan magánszámokkal, amelyekkel az országot járhatta, az ősi csepűrágók útját követhette. A tehetséges művész humorát és szellemét mi sem idézhetné fel jobban, mint egyik tréfája:
Kazal Lászlóra az MTVA Archívum online csatornáján, az m3.hu-n a mai napon a Mókatárban a Jó tett helyébe jót várj! című kabaréjával emlékezünk. Tartsanak velünk!
Borítókép: Kazal László komikus, színész MTI Fotó, Készítette: Komlós Tibor Tulajdonos: MTI Fotóarchívum Zrt.: MTI-FOTO-787821
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 325 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Julius Caesar és a szökőnap
Köztudott a négyévenkénti február végi plusz nap beiktatásának oka, az azonban már kevéssé ismert, hogy ez a toldás nem is február 29-re esik. Hogy jön ehhez Julius Caesar? Cikkünkből minden kiderül.
Szabad egy táncra, Psota Irén?
Róna Viktor tizenévesen az Operaház balettkarának tagja lett, később világkarriert futott be. A párizsi Opera és a milánói Scala mestere volt, rajzolt neki Picasso, barátkozott vele Nurejev. Erzsébet királynő és Kennedy előtt is fellépett a 85 éve született Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész.
A magyar rendező, aki Belmondóval és Romy Schneiderrel is forgatott
Márai Sándor öccse volt, de saját jogon is maradandót alkotott. Radványi Géza Kossuth-díjas filmrendező Miss Hungáriát vette feleségül, és világszép színésznőkkel dolgozott.
„Szerelmet vallok a magyar nyelvnek”
Az irodalmi magyar nyelv képviselője lelkekig ható öblös hangjával és egész színpadot betöltő egyéniségével sokakat elbűvölt. Mádi Szabó Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre emlékezünk.