Bicska Maxi színre lép

„Ha a cápa szája tátva, / bárki látja fogsorát, / ámde Bicska Maxi rejtve / tartja kését s pisztolyát.” – fülünkben csengenek Blum Tamás fordításának sorai. De hogyan kezdődött a Koldusopera világhírneve? Amikor 1920-ban Frederic Austin angol bariton sikert sikerre halmozott John Gay 18. századi szerző Pepusch által megzenésített művével, a ballad-opera névre hallgató angol zenés vígjátékkal, Elisabeth Hauptmann lefordította azt az érdeklődő Bertolt Brecht számára, aki a történetben fantáziát látva írta meg Die Dreigroschenoper című művét, a történet különleges betétdalai, songjai megírására pedig Kurt Weillt kérte fel. A szó szerint Háromgarasos opera címre hallgató darab Ernst Josef Aufricht újonnan megnyíló berlini színházában kirobbanó sikert aratott. A londoni Soho elbűvölő modorú bűnözője, Macheath kapitány, emberei (a beszédes nevű Leprás Mátyás, Horgasujjú Jakab, Fűrész Róbert, Szomorúfűz Walter, Tojás Ede, Jimmy Kettő), koldusok, tolvajok és utcalányok története elevenedett meg három felvonásban a színen, és tüstént elindult világhódító útjára. Főhősünk, Bicska Maxi nagystílű, profi bűnöző és bandavezér, aki szakmájának „köztiszteletben álló”, fehér kesztyűs mestere... Esküvőjét is úgy tartja meg, ahogy illik, faragatlan társait a nagy rablások közben jó modorra oktatja, és alapjában véve szentimentális lelkületű. Menyasszonya annak a kolduskirálynak a lánya, aki még inkább „tisztességes” polgárként zsákmányolja ki a nyomort: szerződtetett koldusokból valóságos üzlethálózatot tart fenn. Amikor az atya tudomást szerez lánya, Polly titkos esküvőjéről, úgy érzi, tönkremegy az élete, és cselekednie kell…

Brecht háromgarasos művének népszerűségét mi sem példázza jobban, mint hogy napjainkig csak magyar nyelvterületen közel 70 alkalommal állították új rendezésben színpadra, megszámlálhatatlan előadáson juttatva el a nézőkhöz a mindig aktuális brechti üzenetet. A szerző sajátos színpadi műfajt teremtett, a különféle bemutatók színlapjai nemcsak a címváltozat, hanem a műfaji megnevezések terén is sokszínűek: énekes komédia, zenés szatíra, vásári komédia, zenés játék, musical, zenés színmű, szatirikus játék elnevezéseket olvashatunk a leggyakrabban, de egyszer-egyszer olyan különleges megnevezést is találhatunk, mint „állapot két részben”, „gengszterballada” vagy „mese felnőtteknek”. A tandráma valójában egyszerre lehet opera, musical, operett és mindezek paródiája, ahogyan egy idei bemutató alcímében is szerepel. 

A magyar közönség az 1928-as berlini bemutató utáni év szilveszterén a fővárosi Esplanade Szállóban megrendezett esten ismerhette meg a darab keresztmetszetét Justus György zeneszerző és Nádass József költő fordításában. 

A hazai színházi ősbemutatóra 1930 őszén került sor. Amilyen gyorsan lecsapott a darabra a Vígszínház, olyan nagyot bukott vele. Mind a címválasztás (A koldus operája), mind a máskor egyébként remek Heltai Jenő fordítása és átdolgozása is tévesnek, Brechttől teljesen idegennek bizonyult. Összevonta ugyanis Gay és Brecht művét, valamint Pepusch és Weill zenéjét, előjátékkal és két új szereplővel bővítette a művet, a lelkész karakterét kihagyta és a kényesebb helyszíneket, mint a bordélyházat kocsmává „alakította”, amely így nyomokban tartalmazott csak „haramiákat” és „széplányokat”. Lányi Viktor Délibáb folyóiratbeli kritikája szerint a közönség így „rózsaszín csomagolásban kapja az eredetileg rikítóvörös darabot”. Bár Gaál Franci személyében Polly teljesen elhibázott választásnak bizonyult, a férfi főszereplőt, valamint az apósát és az anyósát játszó Jávor Pál, Mály Gerő és Gombaszögi Ella állítólag jó alakítást nyújtott, magyarra fordított nevük azonban ma már megmosolyogtató (Bicska Maxit Tőr Tamásnak, a Peachum/Peacock házaspárt Fékomnak keresztelte Heltai).

A bukás után másfél évtizedig nem veszik elő a darabot. Másodjára az 1945-ben nyíló Szabad Színház társulata mutatja be Vas István fordításában, Ránki György hangszerelésében és Rácz György rendezésében, melynek különlegessége, hogy Móricz Lili, a híres író színésznő lánya játszotta Lucyt, és az akkor még ismeretlen Kállai Ferenc is feltűnt Filchként a szereplők között. Mivel ez az előadás sem volt sikeres, újabb bő évtized szünet következett, hogy majd a rákövetkező évtizedekben addig nem tapasztalt módon szaporodjon meg a Koldusopera-bemutatók száma.

Itthon az 1950-es évek fordulóján leginkább Kassák Lajos író lelkesedett Brechtért, miközben az angol Peter Brook 1953-ban Laurence Olivier főszereplésével filmesítette meg a történetet. A hazai áttörés az 1958-as Szinetár Miklós-rendezéssel érkezett meg. A Blum Tamás által fordított művet főiskolásként többek között Margitai Ági, Fonyó József, Pásztor Erzsi, Bodrogi Gyula, Király Levente, a főszerepben pedig (akkor még Fritz néven) Fülöp Zsigmond keltette életre. Később is több főiskolai Koldusopera-vizsgaelőadás született: 1970-ben például Békés András rendezte meg Hámori Ildikóval Polly szerepében, míg az ifjú Cserhalmi György és Lukács Sándor a „Bicska Maxi cég személyzetét” erősítették, míg Szirtes Tamás 1980-as főiskolai rendezésében Maxi Szerednyey Béla, Kocsma Jenny Tóth Enikő volt.

Az 1960-as években a főváros és a vidék teátrumai mind Bicska Maxi tündöklését és bukását akarták bemutatni. 1960-ban Békéscsaba és Debrecen mellett a Koldusopera nyitóelőadásává vált egy újonnan alakuló fővárosi színháznak, a Petőfi Színháznak, melyről a korabeli filmhíradó képes tudósítással is beszámolt. A rendező ismét Szinetár Miklós volt, a karmesteri pulpituson Petrovics Emil debütált, a főszereplői gárda pedig Agárdy Gábor, Domján Edit, Lorán Lenke, és a kritikák által megérdemelten magasztalt Sennyei Vera és Feleki Kamill.

Egerben Sík Ferenc rendezésében Mensáros László volt Bicska Maxi, és játszott az előadásban a Kopetty Lia – Kautzky Ervin házaspár is. Angyal Mária győri előadásában Bozóky István fehér kesztyűs gengszterje, az Udvaros Béla által rendezett kecskeméti előadásban Bárdy György hódított, Jenny Dévay Camilla, Polly ismét Margitai Ági volt, míg a Bencze Zsuzsa vezette veszprémi csapat Szabó Ottóval (Maxi), Győry Franciskával (Polly) és Végvári Tamással (Leprás Mátyás) remekelt.  

1965 nyarán a Brecht által alapított és özvegye, Helene Weigel színésznő által vezetett Berliner Ensemble társulata vendégszerepelt hazánkban a darabbal.

A Madách Színház 1965 októberében Ádám Ottó rendező harmonikus irányításával és dramaturgiai húzásaival legendás szereposztásban (Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Márkus László, Garas Dezső, Körmendi János, Szénási Ernő és társaik) mutatta be a művet. Az előadás Gábor Miklós karizmatikus bűnözője mellett a Pollyt megformáló Psota Irén személyében egy vérbeli Brecht-színésznőt avatott! 

A darabnak nagyon jót tett, hogy később is számítottak Psotához, Sennyeihez, Margitai Ágihoz hasonlóan Brechthez illő színészegyéniségekre. Előfordult az is, hogy későbbi években többen, mint például Garas Dezső, Molnár Piroska, Andorai Péter vagy Börcsök Enikő, ismét feltűntek ugyanabban vagy éppen más szerepben. A Madách Színház előadásának Maxija és Lucyja, a Gábor Miklós – Vass Éva házaspár Valló Péter remek, pszichologizáló kecskeméti rendezésében is játszott, ám ezúttal a kolduskirály és Kocsma Jenny szerepében.

A magyar nyelvű előadások történetében az 1981-es év Ljubimov híres Nemzeti Színházbeli vendégrendezéséről szólt, eredeti, Háromgarasos opera címen, Ujlaki Dénessel a főszerepben, Garas Dezső mellett Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Moór Marianna, Vajda László és a karizmatikus Ronyecz Mária emlékezetes alakításaival. A József Attila Színház 1987-es előadásában pedig Iglódi István és Galambos Erzsi is szerepelt.

Új magyar szövegváltozatok színpadi megjelenése az 1990-es évekre tehető. Vas István színvonalas és Blum Tamás legendás, prozódiai szempontból remek, ám a brechti mondanivalótól az énekelhetőség kedvéért többször eltérő szövege helyett Csizmadia Tibor Budapesti Kamaraszínházbeli 1993-as előadása Márton László fordítását használta, Babarczy László ugyanebben az évben bemutatott kaposvári rendezése pedig először mutatta be Eörsi István fordításában a darabot. Balabán Péter „Egy plusz négy” című, nyelvileg izgalmas írásában szemléletesen, erényeivel és hibáival együtt veti össze a négy különböző Koldusopera-fordítást a fontosabb songok német eredetijével. Ami a Mackie Messerként „anyakönyvezett” főhősünket illeti, nevezték bár magyarul Penge Mackie-nek és Késes Mackie-nek is, a köztudatba mégis Blum Tamás Bicska Maxija rögzült. Ő nevezte át a könnyen félrehallható Peachum házaspár nevét is Peacockra.

A huszadik század utolsó évtizedében emlékezetes előadásnak számított még Taub János Művész Színházbeli rendezése (Bubik Istvánnal, Darvas Ivánnal, Bánsági Ildikóval, Hernádi Judittal), Novák Eszter feldolgozása az Új Színházban (Cserhalmi György, Marozsán Erika, Takács Kati, Csomós Mari főszereplésével), a Szekszárdi Német Színház eredeti nyelvű előadásában pedig Mackie-t Mécs Károly, Céliát Schubert Éva formálta meg.

Már az 1960-as években kulcskérdés volt a darab szereplőinek énektudása Weill songjainak előadása kapcsán. Szikora János 1998-as szegedi rendezésében úgy hidalta át ezt a kérdést, hogy a prózai szereplők (Quintus Konrád, Fekete Gizi, Rácz Tibor) mellett a társulat operaénekesei (Vajda Júlia, Keszei Bori) közül is vont be szereplőket.

A 2000-es években Ascher Tamás a Katona József Színházban Máté Gáborral, Ónodi Eszterrel, Hollósi Frigyessel, Csákányi Eszterrel és Básti Julival rendezte meg a Koldusoperát, a Bárka Színházban Balázs Zoltán, Székesfehérváron Szabó Győző főszereplésével volt látható. Az Örkény Színház A filléres opera címmel mutatta be Bagossy László rendezésében, olyan színészekkel, mint Széles László, Hámori Gabriella, Végvári Tamás, Für Anikó, Pogány Judit és Csuja Imre. A közelmúltban láthattuk az Operettszínházban, a Vígszínházban, Veszprémben és a Budaörsi Latinovits Színházban is, tavaly Szombathelyen Zsótér Sándor, idén februárban a József Attila Színházban Bagó Bertalan rendezésében került színre.

A finálé józan és kiábrándító sorai szerint: „Végül mindez egy csapásra / jóra válik – így szokás. / minden jó, ha jó a vége / ehhez pénz kell, semmi más.” A mű mondanivalója sok művészt foglalkoztatott a múltban, egyesek (Szinetár Miklós, Babarczy László, Sík Ferenc) többször is megrendezték, és bizonyos, hogy a jövőben is helye lesz a színpadokon. Bertolt Brecht több mint 30 műve került, összesen közel 250 rendezésben, több-kevesebb alkalommal színpadra magyarul. A csúcstartó Koldusopera után leggyakrabban A szecsuáni jólélek, a Kurázsi mama és gyermekei, A kaukázusi krétakör és a Baal című drámákat láthatták a nézők. Egyszeri alkalommal ritka művek is színpadra kerültek (mint a Simone Machard látomásai, a Szókratész tüskéje, a Carrar asszony puskái, a Lux in tenebris vagy A gömbfejűek és a csúcsfejűek című rémmese). Az újító író híres epikus színháza leginkább mégis a Koldusoperán keresztül jutott el az emberekhez.

Az egyik legemlékezetesebb magyar előadást – a Madách Színházét – közel 30 esztendő után 2023. április 7-én este láthatják újra az Archívum m3.hu oldalán.

Borítókép: Budapest, 1981. szeptember 23. Vajda László (b), Kun Vilmos és Ujlaki Dénes (j) színművészek játszanak Bertolt Brecht: Háromgarasos opera című színművében, a Nemzeti Színházban. Készítette: Benkő Imre Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-886938

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 324 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.