„Jelet hagyni, hogy voltunk és elbuktunk, de lényünkben és e jelekben a magyarázat” – így hangzik Kondor Béla keserű ars poeticája.

Pestszentlőrincen nőtt fel. Kamaszként ügyesen rajzolt, festett, zongorázott, fényképezett, repülőgép-modelleket készített. A gimnáziumi érettségi után villanyszerelőként dolgozott. A Ganz Hajógyárból került a Képzőművészeti Főiskolára. Megalkudni nem tudó, öntörvényű személyisége miatt harmadéves korában eltanácsolták a festő szakról, 1956-ban Koffán Károly irányításával szerzett grafikus oklevelet.

Életét és életművét alapvetően meghatározta a vérbe fojtott 1956-os forradalmat követő évtizedek légköre. Alkotásaival vihart keltett, de sokan már a kezdetektől a modern magyar művészet legnagyobbjai közé sorolták. Jelenetek Dózsa György idejéből (1956) című diplomamunkája, egy hétrészes rézkarcsorozat Albert Camus osztatlan tetszését is elnyerte. Indulásakor a kompozíciós szerkezetet hangsúlyozó, gótizáló elemeket is elegyítő stílus jellemezte. „Van-e helyem, / ahonnan a sötét / magasság felé rugaszkodhatom / szétnézni?” – tette fel a kérdést versében.

A grafikai technikákat mesteri fokon, egyéni módon művelte. Az 1960-as években ikonok hangulatát keltő képeket, majd látomásos műveket alkotott. Egyéni jelképvilágot teremtett, a középkori szimbolika állt hozzá igazán közel. A mitológia és a kereszténység szimbólumait ellentmondásos, nyugtalanító képekben fogalmazta újra. „Illő kissé megrendülnünk ezek előtt a képek előtt” – szögezte le műveiről szólva barátja, Pilinszky János.

1957-ben Párizsban járt tanulmányúton, 1959-ben Derkovits Gyula-ösztöndíjat kapott. Első önálló kiállítása 1960-ban volt Budapesten, 1962-ben Miamiban, 1963-ban Párizsban állították ki néhány művét, 1964-ben Székesfehérvárott rendezték meg gyűjteményes tárlatát. Díjat kapott a tokiói (1965) és a krakkói nemzetközi grafikai biennálén. Festett vászonra, fára, üvegre, falra, írt verseket, ritkábban prózát, kitűnően orgonált, barátai reneszánsz, azaz „egyetemes embernek” (uomo universale) nevezték.

Rendszeresen dolgozott a miskolci és a kecskeméti művésztelepen. Illusztrálta William Blake, Thomas Mann, Dürrenmatt, Hemingway műveit, a magyarok közül Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Babits Mihály és József Attila verseit, Madách Imre Az ember tragédiáját. 1968-ban készítette a Szent Margit legendáját feldolgozó hatalmas margitszigeti faliképet. A művészete csúcspontjának tekintett A szentek bevonulása a városba (1971–72) című alkotását is faliképnek szánta, de végül múzeumba került.

Leghíresebb művei: Darázskirály (1963), Pléhkrisztus (1964), Próféta (1968), Ítélkező (Késes Angyal, 1969), Űrhajósok (1970), Krisztus I–III. (1971), Ezékiel (1972), Az Angyal megjelenik Lótnak (1972), Jeruzsálem pusztulása (1972). Jelentősek fényképei és verseskötetei is, melyek közül életében csak a Boldogságtöredék (1971) jelent meg. Verseit a közelgő halál tudata hatotta át: „Előbb a jelzők hagynak cserben / azután az igék. Maradnak a szavak.”

1965-ben és 1971-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Az önpusztító életet élő művész 1972. december 12-én, negyvenegy évesen halt meg Budapesten. Legutóbb 2017-ben a Várkert Bazár testőrpalotájában rendezett tárlaton mutatták be életművét. Budapest XVIII. kerületében egy közösségi ház, egy dombormű (Varga Imre, 1983), egy sétány és egy mellszobor (Zsin Judit, 1999) őrzi emlékét.

Borítókép: Budapest, 1965. augusztus 28. Kondor Béla festőművész. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Sziklás Mária. Azonosító: MTI-FOTO-850-607

 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 292 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.