Könyvtárak sínen és négy keréken
Április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ezen a napon egy kicsit jobban odafigyelünk azokra az értékekre, amelyekhez a könyvek által jutunk, és azokra az emberekre, akik segítenek nekünk a kölcsönzőhelyeken. Bár a világ rohan és változik, ezekre a biztos pontokra ma is szükségünk van.
2019.04.10
Sokak szerint a könyvtárak a túlélésükért küzdenek, mások szerint izgalmas új kihívásoknak igyekeznek megfelelni. Például valódi közösségi terekké válni, újszerű programokat nyújtani, illetve segíteni kiigazodni az online térben is. Szebbnél szebb épített könyvtárakkal büszkélkedhetünk, gondoljunk a sárospataki kollégium vagy a pannonhalmi gimnázium csodálatos termeire, melyek rendszeresen szerepelnek válogatásokban a világ legszebb könyvtárai sorában. Ezek évszázadok óta állnak a művelődés szolgálatában.
A Sárospataki Református Kollégium könyvtára
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium könyvtára
Az állandó könyvtárak mellé hozott ötletes és rugalmas szolgáltatást a mobil könyvtárak sora. Ezek közül az elsők a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kihelyezett "fiókjaivá" avanzsált villamosok voltak, 1945. és 1969. között szolgálták ki a budapesti közönséget egy-egy sínszakaszon 3 órát várakozva (lásd a borítóképen). Szintén Budapesten 1973-ban kezdtek működni az első gördülő kölcsönzőhelyek, azaz a menetrend szerint érkező könyvtárbuszok.
A kezdeményezés egy időre elhalt, de a 2000-es években újraélesztették és mára jó gyakorlattá vált, országszerte több régióban juttatják el ilyen módon ma is az olvasókhoz, művelődni vágyó kicsikhez és nagyokhoz a kultúrát.
Tanyaközpontokba a megyei könyvtárak furgonja látogatott rendszeresen, hogy segítse a vidékieket a kultúrához jutásban.
1960. július 9. Lelkes olvasóközönség veszi körül az Apróhomok tanyaközpontban a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár művelődési autóját - egy Moszkvics furgont - mely 16 községet látogat rendszeresen a megyében.
Nem csak a könyvtárak, hanem a könyvesboltok is igyekeztek mobillá válni, hogy megkönnyítsék a kevésbé mobilis, hátrányosabb helyzetű vásárlók dolgát:
Lőrinci, 1958. július 1. Kerek Jánosné mezítláb, puttonnyal a hátán könyvet vásárol az ünnepi könyvhéten a guruló könyvesboltban, Lőrinci község határában.
Linda!
Sosem látott fotók és rengeteg érdekes részlet a Linda-filmek forgatásairól Görbe Nóra születésnapján!
Balatoni nyaralás
Végre megérkezett a nyár. Hol lehet a legjobban felüdülni? Természetesen a vízparton. S mi lenne erre alkalmasabb hely a Balaton partjánál, amely nem csupán üdülőhely, hanem szimbólum is a magyarok számára.
Küldetése a zene
Köszöntjük a 85 éves Juhász Előd zenetörténészt, akinek neve egybeforrt a Zenebutikkal, pedig gazdag pályájának ez csupán egyetlen állomása volt.
Precizitás, letisztult jellemábrázolás: Horváth Sándor
„Szeretem, hogy a játszani igét sohasem cseréli fel a látszanival, hogy még kedvetlenül formált szerepeiben se megy önnön szintje alá.” – írta róla Száraz György.