Koponyák és bordák a Rádióarchívumban

Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz mi a kapcsolat a címben szereplő dolgok között? Ez is kiderül, mire végzünk a Rádióarchívumban és Felvételtárban tett rövid sétánkkal. Tartsanak velünk!

2019.08.23 | olvasási idő: kb. 4 perc


Bizonyára sokakat érdekel, hogyan tárolódnak a hangok, melyeket például a rádióban - nem élő adásban - hallani lehet. A Rádióarchívum raktárában közel 1000 négyzetméteren speciális körülmények között különféle hanghordozókat őriznek, a hétköznapitól az igazi ritkaságig, hogy mindez a kulturális kincs megmaradjon az utókornak. Ez nem mindig egyszerű, tekintve, hogy pl. adott tárolásra szolgáló különféle eszközöknek nem ugyanarra a hőmérsékletre vagy páratartalomra van szüksége, és a technológia is sokat változott az idők folyamán.
Az analóg hangrögzítés kincsei, igazi különlegességek, például ez első hazánkban gyártott hanglemez is megtalálható a lemezgyűjteményben, melynek normálbarázdás kollekciója 19 ezer darabot számlál, és egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza. A nagyközönség által ismert mikrobarázdás  - tévesen bakelitnek hívott - lemezekből mintegy 46 ezer darab tárolását kell megoldani. Ezeket a kilencvenes évekig forgalmazták és használták a rádió stúdióiban. Érdekesség a néhány ezres lakklemez-gyűjtemény, amely szakemberek szerint a jelenleg ismert legtartósabb hangrögzítési technológia.


Az első magyar hanglemezek egyike - Most, amikor minden virág nyílik...

A legfiatalabbaknak talán már teljesen ismeretlen lehet a magnetofonszalagos technológia, mely a törzsállományt adja óriási, körülbelül 650 ezres darabszámmal. Az 1950-es évektől egészen 2006-ig találhatók tekercsek, ez a technológia végleges kifutásának időpontja. 

Az 1990-es években audiokazettákra is rögzítettek állományokat, majd nem sokkal később DAT- kazettára - ez utóbbi digitális rögzítést tett lehetővé. Mindkettőből szép számmal találhatók felvételek, előbbiből kb. 16 ezer, utóbbiból 18 ezer darab. A korszak meghatározó hanghordozójává az 1990-es évek végére a CD vált. Ezekből saját gyártású és vásárolt is rengeteg - összesen körülbelül 100 ezer darab - található. A saját CD-k gyártásával nemrégiben - körülbelül fél évvel ezelőtt - álltak le, külső forrásból - különlegességekkel, komolyzenei és jazz felvételekkel pedig még manapság is bővítik a gyűjteményt. Csak a rádiócsatornák 24 órás adásrögzítéséből adódóan a 2001 és 2011 közötti időszakból 50 ezer darabos tömörített CD-állomány jött létre. Ilyen hatalmas adatmennyiségnél természetesen előfordul, hogy a hordozó állaga és a felvétel minősége romlik. A hangrestaurálás folyamatáról egy előző cikkben már írtunk.

A CD-tár hatalmas állománya

Végül elérkeztünk oda, ahol feltárul a címben jelzett érdekes összefüggés. A második világháború idején ezen a területen is jellemző volt a nyersanyaghiány, a hadiipari igények kielégítése miatt az eredeti alapanyagot, a sellakkot szinte lehetetlenné vált egyéb célokra beszerezni. Rögzítésre alkalmas, a lejátszókkal kompatibilis nyersanyagot igyekeztek fölkutatni, így bukkantak a röntgenlemezekre, melyek celluloid anyaga elég vastag volt a művelethez. A már egyszer felhasznált - emberi testrészeket ábrázoló - lemezek közepébe lyukat ütöttek, kerekre vágták, így lemezként használhatták. Különös és különleges művészeti alkotások alakultak így ki, melyek látványa elsőre meghökkentő. A rádió gyűjteményében pár tucat található ezekből. S bár a háborús évek után a nyersanyagellátás helyreállt, a röntgenlemezekre a hatvanas évekig másolták titokban a nyugati vagány zenéket az ezektől (is) elzárt kelet-európai országokban.


A lemezen kiválóan látszanak mind a csigolyák, mint a felirat a rögzített tartalommal

Mutatjuk, hogyan szól egy ilyen röntgenlemez: Lehár Garabonciását Sárdy János énekli.


 

S hogy mi zajlik manapság a Rádióarchívumban? Folyamatos digitalizáció és a feldolgozórendszer tökéletesítése, hogy kereshető formában minél hamarabb, a tervek szerint a közeli jövőben közkinccsé tegyék az archívumban található hanganyagokat a nagyközönség számára is.

 

 

További cikkek:

Budapest egykor és most

Időutazásra invitáljuk olvasóinkat a Fotótár 1900-as évek környékén készült felvételeinek segítségével. A főváros emblematikus tereit, utcáit járjuk be, felvillantva, hogy mennyit változott a környék az elmúlt bő száz évben. Tartsanak velünk!

A budapesti metró

A földfelszín alatti közlekedés 1896 óta a budapestiek és a városba látogatók életének része. Ennek történetéből villantunk föl mozzanatokat a Nemzeti Fotótár képei segítségével, érdekességek kíséretében.