
A „vívás Paganinije” volt
Az öt éve elhunyt vívóra és mesteredzőre, Kulcsár Győzőre emlékezünk, akit a penge nagymesterének is neveztek.
Karakter
2023.09.19 | olvasási idő: kb. 3 perc
A négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok vívó Budapesten született, de hatéves koráig Bajoroszágban nevelkedett. Egy nagy bérházban laktak, ahol öccsével és a szomszéd gyerekekkel egész nap kint, a grundon voltak. Fociztak, bújócskáztak és különféle olimpiai játékokat játszottak, köveket dobáltak súlylökéshez, a seprűnyéllel meg gerelyt hajítottak.
Iskolai hirdetés útján ment el egy vívótanfolyamra, ahol egy éven át csak a lábmunkát gyakorolták. Így emlékezett vissza azokra az időkre: „Dögunalmas volt ezt csinálni, de a banda jó volt, a sok srác között mindig volt egy kis játék. Úgyhogy ott maradtunk, és amikor a vége felé az öreg Róna Ármin bácsi - aki vezette ezt a tanfolyamot – az utolsó alkalommal lehozott egy marék rozsdás vasat, - amire nem lehet mondani, hogy tőr vagy kard volt - azt ott megfoghattuk, onnantól kezdve valami úgy megfogott, hogy ez kell nekem, ez tetszik nekem és fogom folytatni, előbb-utóbb csak lesz ebből más is, mint ez az átok lábmunka.”
Kulcsár az unásig gyakorolt lábmunkának és későbbi edzőjének, az „atyának”, Vass Imre technikai fejlesztő munkájának köszönheti párbajtőrsikereit. Egy-egy mozdulatot akár százszor is megismételtetett vele az edzéseken a mester, hogy minél tökéletesebb legyen a mozgása. Élete legjobb vívásának a tokiói olimpia csapatversenyen elért sikereit tartotta a legenda, ahol mindenkit megvert, és ahol a párbajtőrcsapatunk először nyert olimpiát 1964-ben.
Csapattársai szerint mindig jó kedélyű, optimista, lezser sportember volt, akinek mindegy volt, hogy ki az ellenfele, aki nem nagyon melegített be, aki úgy, ahogy volt készen volt, hiszen tízszer többet tudott technikailag, mint közülük bárki más. A vívóstílusáról sokan azt gondolták, hogy könnyelműsködik a páston, pedig egyáltalán nem így volt. A kőkemény edzésnek meglett a gyümölcse, 1968-ban Mexikóban Kulcsár egyéniben is megnyerte az aranyérmet az olimpián az újabb csapatgyőzelem mellett.
Mérnökként a Villamosenergiai Kutató Intézetben dolgozott, Olaszországban edzősködött, itthon pedig sikeres szövetségi kapitányként tevékenykedett. Nemcsak sportolóként, hanem vívómesterként is a legnagyobbak közé emelkedett. Tanítványai közül Maurizio Randazzo, Nagy Tímea és Szász-Kovács Emese is felálhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára.
Borítókép: Az olimpiai válogatott csapat tagjaként Készítette: Kovács Gyula, tulajdonos: MTI Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-859544
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Az első magyar holdrakéta
Hazánk igen hamar bekapcsolódott a Hold meghódításáért folyó űrversenybe – a gyerekek szívén keresztül.
A magyar humor mint életelixír
„Humorban nem ismerek tréfát”- szól a legendás humanista humorista-író, Karinthy Frigyes alapvetése. Nem véletlenül az ő születésnapját, június 25-ét választották a magyar humor napjának.
A „paprikás lánytól” az aranylemezig
Születésének évfordulóján emlékezünk a magyar tánczene kiemelkedő alakjára, Harangozó Terire, aki virágénekeket is rögzített.
Versenyek a javából!
Versenyezni izgalmas. S bár fölkapjuk a fejünket a finnek feleségcipelő versenyére vagy egyéb extrém ötletekre, térben nem, csupán időben kell egy kicsit távolabb keresgélnünk ahhoz, hogy mai szemmel nézve érdekes dolgokra bukkanjunk ebben a műfajban.