
Bátran őrzi magában a gyermeket
Levente Pétert köszöntjük 80. születésnapján!
Karakter
2023.05.20 | olvasási idő: kb. 4 perc
A színművész ma is nyílt őszinteséggel és a gyermekekre jellemző kíváncsisággal fordul az élő és élettelen világ csodái és minden korosztály felé. Célja nem kevesebb, mint a lélekből fakadó nemesedés. Az ehhez használt eszközeit pedig mindannyian jól ismerjük: a játék, a mese és a muzsika. A mesékben legfőbb segítőtársa felesége, míg a muzsikálásban barátja, Gryllus Vilmos, a játék titkát pedig a kezdetektől fogva a közönséggel együtt fedezi fel.

Nagyváradon született, Szekszárdon nevelkedett, Budapesten vált saját bevallása szerint „éretlen” felnőtté. Vándorszínészként már a hatvanas évek elejétől havonta több ezer kilométert utazott az országon belül, így kevesekhez foghatóan ismeri és szereti hazáját. 1996 óta pedig Héregen, a Gerecse erdős-sziklás-gyümölcsös dűlőjén él Döbrentey Ildikó írónővel, aki 56 éve szerelme és alkotótársa, gyermekei édesanyja. Itt vásárolt otthonukban élnek és működtetik alkotó- és vendéglátó házukat, szolgálják és gazdagítják a helyi közösséget.

A Jászai Mari-díjas színművész évtizedeken át szórakoztatva tanította a közönséget a Zsebtévé, a Játékszüret, az Égből pottyant mesék, a Ki kopog? és a Motoszka című televízió- és rádióműsorokban. Ösztönös kapcsolatteremtő képességével, őszinteségével, alázatával képzett pedagógusokat is bámulatba ejtett, de a szülők is sokat tanulhattak tőle.
Lenyűgöző élettapasztalatával és bölcsességével alkotóművészek menedzsere, magatartáskutatóként pedig tanulásra nyitottan tanít minden korosztályt, egészen az érett felnőttségre törekvő emberekig. A gyerekekkel való örök barátsága segíti egyik legfőbb törekvésében: „Igyekszem minden nap ember maradni.”
Borítókép: Levente Péter előadóművész (MTI Fotó: Czimbal Gyula)
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 325 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Rádióarchívumot nyitottunk!
Jó hírt hoztunk, melyre régóta és sokan vártak: több száz hangoskönyv válik szabadon hozzáférhetővé az (MTVA Archívumában)[https://archivum.mtva.hu/radio] az (m3.hu)[https://archivum.mtva.hu/m3/open] tartalmas szórakozást nyújtó műsorai mellett.
Karády Katalin, a végzet asszonya
A harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb filmszínésznője és énekesnője egyik napról a másikra változtatta meg az eszményi nőről alkotott képet.
Magyar siker a Wall Streeten
730 forint volt a belépő ára…
A nagy oroszlánvadász
Bvana, szimba! Piga, bvana, piga! Uram, oroszlán! Lőj, uram, lőj! – riasztotta a nagy magyar Afrika-kutatót bennszülött kísérője. A 20. század elején Kittenberger Kálmán az ujjával fizetett az oroszlánkalandért.