Madarak és Fák napja

A Föld napja testvérünnepe idén 120 éves, de a jelentősége jóval tovább mutat, ha megismerjük a körülöttünk élő természetet, felismerjük létfontosságú jelentőségét és ezáltal jobban megbecsüljük, óvjuk azt. Többek között ez is a célja ennek a jeles napnak.

Kultúrsnack

2022.05.10 | olvasási idő: kb. 2 perc


Hazánkban hivatalosan 1906-tól tartják, de 1902-ben indult a párizsi madárvédelmi egyezmény alapján a kezdeményezés, ezt egészítette ki Chernel István ornitológus aki Magyarországon szervezte meg először a madarak és fák napját. 

Szilvásvárad, 1986. (MTI Fotó: Farkas Tamás)

Néhány év múlva, 1906-ban gróf Apponyi Albert kezdeményezésére rendeletben írták elő, hogy az iskolában ünnepeljék meg ezt a napot, hogy az ifjúság megismerhesse a madarakat. Ilyenkor kirándulásokat szerveztek, fákat ültettek, madárodúkat helyeztek ki a gyerekek, újságcikkek, plakátok születtek, hasonlóan a manapság szervezett programokhoz. A 2. világháború szakította félbe ezt a nemes kezdeményezést, és utána csak nehezen talált magára. Az általában május elején tartott jeles nap végül egy 1994-es rendeletben nyerte el végleges dátumát, a május 10-ét. 

Fehér gólya repül ki fészkéből, 1968 MTI Fotó: Fehérváry Ferenc Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 315 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Az utolsó aranyágacska

Árpád vezértől származtatjuk azt a dinasztiát, amely 1301-ig fejedelmeket és királyokat adott a magyar trónra. Ez az időszak teremtette meg a magyarság számára azt a jogot, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul a keresztény Európa részévé váljon, múltja és jelene összefonódjon egész Európa történelmével.

Bombabiztos befektetés!

Emlékeznek még a takarékbélyegre? Elő a régi gyűjtőlapokkal a fiók mélyéről, mert ez a befektetési forma nem évül el...

Tíz esztendeje némult el a bársonyos hang

Polgár László, a Kossuth-, Liszt Ferenc- és Grammy-díjas előadóművész basszus szerepekben nyújtott emlékezetes alakítást, de a közönség tapsát tartotta a legszebb zenének. (Videóval! Polgár László és lányai éneklik Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás című musicalének népszerű betétdalát!)

Gépjárművek a rendszerváltás előtt

Negyven-ötven esztendeje – ha akarta, ha nem – mindenki jól ismerte az autótípusokat. Az ok egyszerű: kevés volt belőlük.