"Zene nélkül...."

Ki ne tudná folytatni a közismert dal szövegét, ami a legendás sorsú, fantasztikus tehetségű Máté Péter nevéhez és hangjához kapcsolódik. Ma lenne 75 éves, rá emlékezünk.

Karakter

2022.02.04 | olvasási idő: kb. 0 perc


Máté Péter már hatéves korától zenét tanult, 14 éves korától zeneiskolákban, majd 18 évesen megalapította első kísérőzenekarát, a Máté együttest, amely később Főnix néven volt ismert. 

A II. kategóriában első díjat nyert Máté Péter és a Dobsa együttes játszik a Pol-beat fesztiválon 1967-ben. (Fotó: Maár Marianne)

Első dalait 1967-ben a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában az Illés-együttes kíséretével készítette: „Úgy várom, jössz-e már?” , „Mondd már” és a pol-beat fesztiválon első díjat nyert „Néger zongorista dala” című dalokat.

Máté Péter a Madách Színházban az 1968-as Táncdalfesztivál elődöntőjén. (Fotó: Keleti Éva)

"Még főiskolás voltam - egy korosztály vagyunk Péterrel - és mindig irigyeltem azt a szabadságot, amivel ő rendelkezett. Valahányszor találkoztam vele. Még hogyha rossz kedve volt, akkor is valahogy olyan eleganciával tudott felülemelkedni ezen, hogy mindig mondtam neki, Öregem, én téged még igazán rosszkedvűnek soha nem láttalak! Szeretném megtanulni tőled ezt a mentalitás, ezt az életstílust" 

- mesélte Lukács Sándor színművész a "Zene nélkül mit érek én…" - in memoriam Máté Péter című műsorban.

Máté Péter táncdalénekes, zeneszerző és zongorista tacskójával 1971-ben . (Fotó: Keleti Éva)

"Azt hiszem, ő egy borzasztóan önpusztító ember volt, ez általában inkább a nagyon tehetséges emberekre jellemző….Péter nem elégedett meg avval, amit kiadott magából egy koncerten, én mindig azt hiszem. Hanem amikor vége volt a koncertnek tíz órakor, akkor  még társaságban hajlandó volt reggel öt óráig zongorázni és énekelni olyan elánnal, hogy szinte égett, mint a gyertya, mindig égett lejjebb és lejjebb…"
- idézi fel Máté Péterrel kapcsolatos élményeit egy tévéműsorban Koós János.

Máté Péter, az 1972-es Táncdalfesztivál harmadik elődöntőjében a József Attila Színházban. (Fotó: Molnár Edit)

„Elmegyek" című száma Sylvie Vartan francia énekesnő előadásában nemzetközi siker lett. Módos Péter, a Pulzus című műsor szerkesztő-műsorvezetője egy interjúban elmondta, hogy 1980-ban felkereste Vartant Párizsban és feltette neki a kérdést: ismeri-e Máté Pétert.  "Mire Sylvie azt mondta, hogy nem ismeri. Mégis milyen elképzelése van róla, hogy néz ki? Alacsony, enyhén korpulens hölgy lehet, aki szőke hosszú hajú. Miután elmeséltem neki, hogy néz ki Máté Péter, ledermedt, azt hitte, hogy nő. Hallotta az eredet dalt lemezről, de nem látta az előadót. Valamitől ez a képzet alakult ki benne, hogy ezt egy nő énekli. Lehet, el sem tudta képzelni, hogy egy férfi dalát fogja interpretálni az ő nyelvén.”  

Máté Péter táncdalénekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista az otthonában 1975. június 19-én. (Fotó: Farkas Tamás)
Máté Péter 1980. január 31-én a Magyar Rádió stúdiójában. (Fotó: Hámor Szabolcs)

1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon.

Máté Péter zeneszerző, énekes zongorázik a Magyar Rádió stúdiójában 1980. január 31-én. (Fotó: Hámor Szabolcs)

Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, szerepelt többek között Kubában és Kanadában is. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. 1973–74-ben az Express együttessel lépett fel. 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon.

Máté Péter (középen, a zongoránál) és a Móricz Zsigmond Gimnázium kórusa a kamera előtt a Pulzus című könnyűzenei magazin felvételén, a Televízió 1-es stúdiójában 1981 januárjában (Fotó: Friedmann Endre)

Elszakadt magnetofonszalagot stilizáló emléktábláját egykori lakóházának, a Krisztina körút 75. számú ház falán avatták fel születésének 70. évfordulóján. Dalait mind a mai napig játsszák a hazai könnyűzene nagyjai, általuk is tovább élhet velünk Máté Péter és zenei öröksége.

Borítókép: Budapest, 1977. augusztus 5. Máté Péter, a II. díj nyertese énekel a Metronóm '77 könnyűzenei verseny gálaestjén a Nemzeti Színházban.  Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-878718 Készítette: Friedmann Endre
 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 312 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Az ember, aki táviratban gúnyolta ki Sztálint

Ezen a napon született Királyhegyi Pál író, akit a humor átsegített a nehéz pillanatokon.

Atlétikai világbajnokság régen és most

A budapesti atlétikai világbajnokság kapcsán praktikus információkkal és játékkal is kedveskedünk olvasóinknak, tartsanak velünk!

Húsvét – a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

Az olasz filmipar tündöklő csillaga

95 éves Gina Lollobrigida, aki az 50-es, 60-as években robbant be a köztudatba, és bár népszerűsége megkopott, stílusa és nőiessége máig hat. Az örök díva a Magyar Televízióban is vendégeskedett.