Megfiatalítjuk az archívumot!

Persze csak formailag, hiszen büszkék vagyunk a sok-sok régi tartalomra. A technológiai fejlődés azonban új szemléletet kíván. Most bemutatjuk azt, aki az új lendületet hozza: Répászky Lipót, az Archívumi osztály vezetője.

2019.11.21 | olvasási idő: kb. 4 perc


34 évesen a közszolgálati médium, az MTVA archívumi osztályának vezetőjévé válni nem kis dolog. Mindig is erre készült?

R.L.: Abszolút nem erre készültem, valójában egy szerencsés véletlensorozatnak köszönhető, hogy most itt vagyok. 

Pedig úgy tűnik, ennek előkészítése volt a kommunikációtechnológiai mérnök szak elvégzése.

R.L: Ez volt az első véletlen, hogy ezen a szakon végeztem.  Bár Miskolcon érettségiztem, és a miskolci villamosmérnöki szakon kezdtem, magánéleti okokból átjelentkeztem a gödöllői egyetemre. Egészen pontosan ez a "véletlen" egy személy volt, aki azóta a feleségem lett. 

Mi a többi véletlen?

R.L.: Elérkezett a szakdolgozati téma választásának ideje, és én véletlenül eltévesztettem az irodát, miközben a konzulensemet kerestem. Ahová benyitottam, ott - ahogy mondani szokás - a téma a földön hevert: mindent az 1900-as évekből származó mezőgazdasági témájú felvételek borítottak. Ezek digitalizálásra vártak, kapacitás híján hosszú évek óta. Ekkor jött az ötlet, miért ne választhatnám ezt témaként. Mivel ebben az időben a digitalizálás technológiája nagyon drága volt, és esélytelen volt, hogy ilyet beszerezzünk, így inkább építettem egy digitalizáló berendezést. Ezzel nem csak a szakdolgozati témám kérdése oldódott meg, de OTDK-n is sikeresen szerepeltem vele, le is védettük ezt a megoldást. 

Izgalmasan hangzik!

R.L.: Valóban izgalmas időszak volt. Miután lediplomáztam, az egyetemen maradtam tanársegédnek, de ez csak 2 évig tartott. Nem igazán volt motiváló a felsőoktatás számomra, így amikor a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum, az MTVA leányvállalati  Kft. formában működő intézménye) informatikust keresett, lelkesen jelentkeztem. A filmekkel, digitalizálással kapcsolatos tapasztalataimnak nagy hasznát vettem az itt töltött évek során.

Innen azért még nagy lépésnek tűnik az Archívumi osztály vezetőjévé válni...

R.L.: A NAVA-ban töltött évek alatt folyamatos tanulás mellett, szépen lassan kezdtem megismerni a rendszereket, és egyre bonyolultabb dolgokat is képesek voltunk megoldani. Először informatikusként dolgoztam, majd műszaki vezetője, végül ügyvezetője lettem a NAVA-nak. Így amikor felkértek  - akkor még határozott időre - az Archívumi osztály vezetésére, nagyjából már tudtam, mire vállalkozom, átláttam a rendszert. Arra persze nehéz felkészülni, hogy az ember 220 munkatársért lesz egyik napról a másikra felelős. Ez a munkám egyik legnehezebb része.

A 220 fős csapat kikből áll össze?

R.L.: Egyrészt maradtam a NAVA ügyvezetője. Másrészt archívumi osztályvezetőként az összes gyűjtemény: a Sajtóarchívum, a Fotótár, a Hangarchívum és Kottatár, és a Mozgóképarchívum is hozzám tartozik. Emellett az M3.hu archívumi anyagokon alapuló, internetre költöztetett online platformjának működéséért is én felelek.

Várhatók további változások az MTVA Archívumi osztályának működésében?

- Persze, a fejem mindig tele van tervekkel. Nemrég fejeztük be a Rádióarchívum feldolgozórendszerének fejlesztését, tehát megsúghatom, hogy valami készülődik rádiós fronton az archivum.mtva.hu oldalon. Emellett szeretném felgyorsítani a fotók szkennelését is, hiszen 13 millió kép vár még digitalizálásra. Ha ez nem lenne elég, akkor ezzel párhuzamosan szeretnénk a többszázezres videókazetta-állományunkat is 5 éven belül digitalizálni...

 Úgy tűnik, az elkövetkezendő időszak sem lesz unalmas...

R.L.: Nem szokott az lenni. Ha ezeket a terveket megvalósítjuk, közben felmerülnek mások. És ha véletlenül unatkoznék, két eleven gyerkőcöm - 4 és 2 évesek - vár otthon, hogy nekik is kitaláljak valami izgalmas időtöltést.


Répászky Lipót, az MTVA Archívumi osztályának vezetője

 

További cikkek:

Könyvtárak sínen és négy keréken

Április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ezen a napon egy kicsit jobban odafigyelünk azokra az értékekre, amelyekhez a könyvek által jutunk, és azokra az emberekre, akik segítenek nekünk a kölcsönzőhelyeken. Bár a világ rohan és változik, ezekre a biztos pontokra ma is szükségünk van.

„Szerelmet vallok a magyar nyelvnek”

Az irodalmi magyar nyelv képviselője lelkekig ható öblös hangjával és egész színpadot betöltő egyéniségével sokakat elbűvölt. Mádi Szabó Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre emlékezünk.

Budapest leghosszabb alagútja

165 éve adták át az akkor még kapuzatok nélküli Váralagutat a járműforgalomnak. Építésekor a lakosok azon aggódtak, vajon összeér-e majd a két oldalról fúrt vájat, Clark Ádám mérnöknek ezért próbaalagutat kellett ásnia a Helytartótanács előírása szerint.

Mesemaraton az 1960-as-'90-es évekből!

Hogy mivel kedveskedünk a legkisebbeknek gyermeknap alkalmából? Egy időutazással, amelyen több évtized kedvenc magyar rajzfilmjeivel ismerkedhetnek meg. Közös kaland szülőknek és gyerekeknek, tartsanak velünk!