Megtapogatta a Holdat, hogy megtaláljuk helyünket a Földön

A Földünk állandó égi kísérője, ami változó alakban tűnik föl az éjszakai égbolton, valódi és megfogható – ezzel a megnyugtató gondolattal hajthatta álomra fejét a Bay Zoltán fizikus vezette magyar kutatócsoport 75 esztendeje a hideg téli hajnalon. 1946. február 6-án saját fejlesztésű radarral végzett kísérletük sikeresen észlelte a Holdra sugárzott és onnan visszaverődő radar-impulzusokat. E nap a magyar űrkutatás, a rádiócsillagászat kezdete, az amerikaiakkal szinte egy időben, ám egy háború utáni, szegény és lerombolt országban elért kimagasló eredmény. Kinyújtott kezünk még csak távérzékeléssel tudta „megtapogatni” a Holdat, amint az Bay gyermekkori vágyaiban szerepelt. A valódi, kézzel fogható tapasztalatig, a holdsétáig jó két évtizedet, az Apollo-11 1969-es útjáig kellett várni. 

Bay Zoltán radarhullámok visszaverődését tanulmányozó módszereit az elektroncsövek fejlesztésénél, a hazai televíziós kísérletek során is felhasználták. Sőt, javaslata mindennapi lépteinket, tájékozódásunkat is segít. Az állandó, fénysebességen alapuló hossz-mértékegység szabványát 1983-ban elfogadták az SI-mértékegységrendszer alapjául. E nélkül ma nem létezne modern űrtechnológia, és a műholdak és a GPS működése is elképzelhetetlen lenne. Ezek mindenki számára lehetővé teszik, hogy méter pontossággal meghatározzák helyünket a Földön. 

Borítókép: Budapest, 1959. október 5. Tanár magyarázza az iskolai táblánál a Luna-3 szovjet holdrakéta útját a Telepes utcai általános iskola IV. osztályos diákjainak. MTI Fotó: Tormai Andor. Tulajdonos: MTI Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-811622

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 288 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.