
Muráti Lili, a modern nő
110 éve született a díva, aki vonaton jött világra, és autón száguldott a hírnév felé.
Karakter
2022.07.22 | olvasási idő: kb. 3 perc
Az 1930-as években egy feltörekvő színésznő, Muráti Lili az akkori ideáltól eltérő, új irányt mutatott hazai nőtársainak. A kor szende, nőies típusával ellentétben Muráti az volt, amit ma modern nőnek nevezhetünk: sportos, karakán, önálló és szexi. Szenvedéllyel vetette bele magát nemcsak az úszás, a sízés és a tenisz világába, de imádott vezetni, mit vezetni, száguldani! Ahogyan a Színházi Élet szerkesztői fogalmaztak: „Boldogan írunk a Maga számára filmet vagy színdarabot…De a kocsijába egyikünk sem ül be többé.”
Ma már pontosan ismerjük a sztárság fogalmát és ismérveit, Muráti leginkább maga érzett rá arra, hogyan is létezzen a színpadon és azon kívül, hogy egész életére megalapozza a vonzó, érdekes és titokzatos nő státuszát. A felszín mögött persze kemény munka folyt, színészi szerepeit az utolsó pillanatig alázattal és szakmai kíváncsisággal csiszolta. Szerencsének mondható, hogy a színiiskoláknak kevéssé sikerült őt tanítani, mert sajátos hangja és modora vált később a védjegyévé.
Élete bővelkedik a kalandos részletekben, vonaton született, több ország intézményeiben tanult, és már fiatal lányként számtalanszor került bajba szertelen természete miatt. A '30-as évek Magyarországán Karády berobbanásáig ő volt a legtöbbet foglalkoztatott színésznő, akit szakmájában és nőként is bálványoztak. 1946-ban politikai üldözöttként hagyta el az országot, hogy aztán Spanyolországban új karriert építsen, immár spanyol nyelven teljesedve ki újfent a színészi pályán. A sors által rárótt terhek alatt nem megtört, hanem szívós munkával még sikeresebb lett.
Még életében hazatérhetett Magyarországra, ahol évtizedekig a nevét sem volt szabad kiejteni. Így a '90-es években látható volt hazai színpadon is, korántsem megtörve vagy kiégve: „mennyire friss maradt a színpadon, mennyire kifogyhatatlan a csábítani akaró odaadása, milyen kiolthatatlan belőle tetszeni vágyása” – olvashatjuk a korabeli kritikát.
Hogy mindezt a kalandos életutat a saját szavaival hogyan meséli el, azt a nézők az m3.hu műsorán a „Muráti-legenda” két epizódjában július 22-én láthatják-hallhatják, a színésznő születésének 110 évfordulóján. Vagy 111. Vagy 108. Muráti Lili megsemmisült születési okmányainak és a maga szőtte információk kuszaságának köszönhetően ez a dátum örök homályba vész. Ahogyan az egy igazi dívához illik.
Borítókép: Budapest, 1940-es évek, Muráti Lili színésznő. Az eredeti felvétel készítésének pontos dátuma, helye és szerzője ismeretlen, a reprodukció 1981. június 13-án készült. MTI Fotó: Reprodukció, készítette: -, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-752360
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 316 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
„Két munka között alig létezem.”
Ma lenne 70 éves Szakácsi Sándor
A légpasszok új otthona
45 éve nyitotta meg kapuit a Komjádi uszoda, melynek történetét és névadójának pályáját idézzük föl.
Hallja? Nem hallja?!
Zajongani fogunk. És hogy érdekesebb legyen, olvasóinkat is játékra hívjuk.
A világcsúcstartó pengő kurta karrierje
A két világháború közötti önálló magyar fizetőeszköz, a pengő 1927. január elsejétől lett az ország hivatalos pénze.