"Mennyi mindent túléltünk...Janka meg én"

Ki ne ismerné őt? Kiváló humora és parádés szerepei az ország egyik legkedveltebb színésznői közé emelték. Köszöntsük ma, születésnapján Pásztor Erzsit!

Karakter

2021.09.24 | olvasási idő: kb. 4 perc


Édesanyja fodrász volt, így kisgyermekkorának meghatározó helyszíne a fodrászat. Az elemi iskolában sokat énekelt, a gimnáziumban szavalóversenyekre járt, de már ötévesen pontosan tudta, hogy színésznő lesz. Egy verset szavalt mindössze a Színművészeti Főiskola felvételijén, fel is vették azon nyomban Szinetár Miklós első osztályába. A főiskolán változtatta nevét Pásztorra, hiszen Pápay Erzsiként már játszott színésznő Magyarországon. 

Pásztor Erzsi és Gyenes Magda A képzelt beteg című zenés műben 1961-ben. (MTI Fotó: Bartal Ferenc)

Már másod- és harmadéves főiskolásként statisztált a Nemzeti Színházban. A vizsgaelőadására még Uray TIvadar is elment, aki aztán bement a Pásztor Erzsi öltözőjébe és azt mondta neki: “Magáról még hallunk!…"

Lorán Lenke és Pásztor Erzsi Mark Twain Egymillió fontos bankjegy című zenés vígjátékának próbáján 1962-ben. (MTI Fotó: Keleti Éva)

Pásztor Erzsi - a teljesség igénye nélkül - Domján Editet, Kiss Manyit, Pécsi Sándort, Dayka Margitot, Tolnay Klárit, Mensáros Lászlót és Sinkovits Imrét meghatározó színészkollégákként tartja számon. A vele készült beszélgetésekben számtalan történetet mesél minden alkalommal a kollégákkal közös élményeiből, munkáiból, szerepeiről. Nézzék csak ezt, ahol az egyik legkedvesebb kollégájával, Bárdy Györggyel játszik egy tévéjátékban.

Részlet a Snuki című filmből (1978)

A Színművészeti elvégzése után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1964-ben egy évet töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, 1965–1978 között a Pécsi Nemzeti Színház társulati tagja volt. 1978–1983 között a Mafilm társaságához tartozott, majd hosszú évekig a Madách Színházban vállalt szerepeket. 2008-tól 2011-ig a Soproni Petőfi Színházban játszott, közben a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepelt.

Pásztor Erzsi és Rajhona Ádám John Arden: Élnek, mint a disznók című tragikomédiájában 1980-ban. (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

A Szinetár Miklóstól, egykori főiskolai osztályfőnökétől kapott útravaló alkalmasint helyet kapott életében, mely szerint "ha olyan rendezővel találkozol, akivel nem tudsz boldogulni és a darab megengedi, akkor próbáld rávenni, hogy vagy egyél vagy énekelj a színpadon."

Pásztor Erzsi már a pályája elején pontosan tudta, hogy nem akar majd öregasszonyt, púpost vagy vakot játszani, még rendezőkkel is vitatkozott erről, de idővel megbékélt ezekkel a szerepekkel, és meg is szűnt ez az ellenérzése. 

Pásztor Erzsi (Peacockné) Bertolt Brecht Koldusopera című előadásának próbáján. (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

Több darabot is a pályáját meghatározó előadásaként említ. Ilyen előadás volt Örkény Macsakajátéka, a Koldusopera, a Bors néni, az Übü király vagy a Bernarda Alba háza című darab. Számtalan filmben szerepelt, sokat szinkronizál és sok időt tölt a színpadon. Saját bevallás szerint is a Szomszédok című teleregény hozta meg a népszerűséget, ahol a kekec, cinikus és személyeskedő Janka nénit alakította.

1983-ban Gelley Kornél és Pásztor Erzsi A szecsuáni jólélek című tv-film egy jelenetében. (MTV Fotó: Tóth György)

Az utóbbi években a Karinthy Színházban és a Játékszínben vállal szerepeket, 2003 óta a Turay Ida Színházban is játszik sokak örömére. A mai jeles napon, születésnapján jó egészséget és változatlan jókedvet kívánunk a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas Pásztor Erzsinek!

Borítókép: Pásztor Erzsi színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában. Készítette: Zih Zsolt Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-402119

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 306 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.

További cikkek:

Bátran őrzi magában a gyermeket

Levente Pétert köszöntjük 80. születésnapján!

„A látszat ellenére nem komika, hanem született tragika vagyok.”

20 éve már, hogy nincs közöttünk Schütz Ila, a klasszikus kabarék komikája, a némajátékok nagy mestere, aki drámai képességekkel megáldott művész volt.

„Én hazamegyek a színházba”

Születésnapján köszöntjük a leginkább gyönyörű orgánumáról ismert Jászai Mari-díjas színművészt, Borbás Gabit.

A lelkében mindig komédiás

Ma lenne 85 éves a feledhetetlen humorú Verebély Iván, akinek gyermekkorától fogva Latabár Kálmán volt a példaképe.